Bankomat, a drága

A lakosság jelentős része már rákapott a pénzkiadó bankautomaták szolgáltatásaira. A cégek zöme bankszámlára utalja át alkalmazottai fizetését, a nyugdíjak jó része is bankszámlára kerül, és mivel pénzt otthon tartani nem kis veszéllyel jár, így – aki csak teheti – kihasználja a pénzkiadó automaták nyújtotta szolgáltatást. Hogy meg is fizeti, arra gyakran csak akkor döbben rá, amikor áttanulmányozza a bizalmát élvező bankból havi rendszerességgel megküldött számlakivonatot.

A bankok júliustól szinte észrevétlenül drágították a bankomathasználatot. A korábbinál a legtöbb bankban észrevehetően többet fizet az ügyfél, ha más pénzintézet által működtetett automatából kénytelen pénzt kivenni. Esetenként ez megközelítheti a 40 koronát. A bankok azzal indokolják az áremelést, hogy maguk is kénytelenek többet fizetni. Annak a társulásnak, amely tagjaiként egymásnak fizetnek a kölcsönös szolgáltatásért. Az ebből eredő többletkiadásukat nemes egyszerűséggel kivetítették e szolgáltatásuk árába. Az egészre pedig főképp azoknak a kis bankoknak az ügyfelei fizetnek rá, amelyek – érthetően – nem üzemeltethetnek minden utcasarkon saját pénzkiadó automatát. Ilyenre csak a legnagyobbak képesek, így is növelve a náluk elhelyezett betétek, a náluk nyitott folyószámlák stb. kezeléséből származó bevételeiket.

Míg az ügyfelek látszólag beletörődve fogadták a bankok újabb pénztárca-laposító lépését (hatására szinte senki sem keresett olcsóbban szolgáltató bankot), a gazdasági versenyhivatal a drágítást gyanúsan összehangoltnak találta, és meg is kezdte a vizsgálatot, vajon nem az érintett pénzintézetek árkartellbe tömörüléséről van-e szó. Ezt ugyanis tiltják a tisztességes verseny szabályai, amelyek éppen a mindenkori keresletnek megfelelő árak kialakulásának elősegítésére hivatottak. Ha netán bebizonyosodna, hogy a pénzintézetek meg nem engedett ármegállapodásáról van szó, alaposan bele kellene nyúlniuk kasszájukba, hogy kifizessék az ezért kirótt pénzbüntetést. Valószínű, hogy a pénzintézetek tisztán kerülnek ki a vizsgálatból. Azokhoz a biztosítóintézetekhez hasonlóan, amelyek miközben teljes erőbedobással harcolnak ügyfeleik számának gyarapításáért, „véletlenül” szinte teljesen azonos kötelező gépjárművezetői díjat határoztak meg.

A világon mindenütt nehéz rábizonyítani valamely termelői, szolgáltatói csoportra, hogy tisztességtelen gazdasági versengéshez járul hozzá. Tájainkon talán még nehezebb. Hiszen arra nyilvánvalóan nagyon ügyelnek, hogy minden törvényszerűnek látszódjék. Ilyen esetekben szokott színre lépni a fogyasztói bojkott. Persze, csak ott, ahol ugyanaz a szolgáltatás, termék stb. olcsóbban is kapható. Ahol a vásárlónak nincs választása, ott kénytelen azt elfogadni, amit kap. EU-ba lépésünkkel várhatóan tovább drágulnak a pénzintézeti szolgáltatások (is). Egyelőre csak abban bízhatunk, hogy éppen a tisztességes verseny erősödésének köszönhetően kerül mielőbb olyan helyzetbe a fogyasztó, hogy a bérek (nyugdíjak, szociális juttatások) és az árak aránya nálunk is elfogadható lesz.