Bandi, az univerzális

Bandi jó szakmát kapott annak idején a kezébe. Géplakatos lett. Küldte őt papa, mama meg mindenki, mert ügyes kezű gyerek volt. Le is érettségizett, meg is nősült, gyereke is született. Aztán jött a gazdasági struktúraváltás, ami természetes velejárója a rendszerváltásoknak. Magyarán: fenékbe rúgták őket a hajdan nagy múltú zománc- és edénygyárban, mehettek Isten hírével. Mentek is volna, de hát az éppen leépült gépipar nem szippanthatott fel ennyi állástalant. ĺgy aztán ki merre lát alapon megélhetést keresett, aki tudott. Mentek vasutasnak, gátőrnek, péksegédnek, autószerelő kisiparos mellé, fűrésztelepre segédmunkásnak. Ment Bandi is munka után, de közben elment a mama, utána nemsokára a papa, és jött az üveg. Először még csak úgy hetente egyszer. Fiatal ember, bírja, hadd igyon – mondták a kontyosok a templom előtt, vasárnap a mise után, amikor szárnyakat kap a helyi távközlés. Aztán elment az asszony is a háztól, hiába no, van akinek nincs ínyére a sör meg a házi pálinka vegyes, fanyar illata némi bagófüsttel megbólintva. Felült a vonatra, vitte a gyereket. Bandi meg egyre szaporábban nyúlt a pohárhoz. Ahogy nőtt a fogyasztás, úgy lett egyre kevesebb a megtakarított pénzecske. Nem volt már fiatal se, mikorra kiderült: a múlt maradt csak, meg váltásnyi ruha. Elment a ház, a csűr, az autó, szétadta a mama féltett edényeit, porcelánjait. Most ő az univerzális. Ha kell, kertészkedik, fát vág, ás, szenet talicskázik, istállót takarít. Érettségivel, az egyre homályosabb múlt nehéz sóhajtásaival. Deresedő hajával olyan, mint egy modern Tiborc. A széthullott életéről nem szeret beszélni. Dolgozni tud csak. Mindig is csak azt tudott.