Bagdad felett lelőttek egy szövetséges gépet

A tegnap este kezdődött intenzív bombázási hullám után szombat hajnalban folytatódtak az iraki fővárosra mért légi csapások. Pirkadatkor öt robbanás rázta meg Bagdadot, majd a nap folyamán két hullámban támadták a várost.

A tegnap este kezdődött intenzív bombázási hullám után szombat hajnalban folytatódtak az iraki fővárosra mért légi csapások. Pirkadatkor öt robbanás rázta meg Bagdadot, majd a nap folyamán két hullámban támadták a várost. Két elnöki palota és a hírszerzés központja megsemmisült, ám a légvédelem délután lelőtt egy szövetséges gépet.




Az iraki légvédelem délután lelőtt egy támadó amerikai harci gépet Bagdad felett. A hírt az ITAR-TASZSZ orosz hírügynökség jelentette, az Egyesült Arab Emírségek hírügynökségére hivatkozva. A jelentés szerint a pilóta Bagdad sűrűn lakott negyedei felett katapultált a zuhanó gépből. Sorsa egyelőre nem ismeretes.
A mai kárfelmérés után Mohamed Szaíd al-Sahaf, Irak tájékoztatási minisztere elmondta, a kormányzat fő épületei közül kettő, a "Béke Palota" és a "Virág Palota" romokban hever. A szövetségesek emellett kilőtték az iraki hírszerzés bagdadi főhadiszállását is.

Az iraki tájékoztatási miniszter 207 polgári sebesültről számolt be ma reggel. A Reuters információi szerint a délutáni légi csapásoknak már három halálos áldozata is van.

A péntek este kezdődött erőteljes bombázási hullámot követően amerikai harci gépek szombat hajnalban újabb csapássorozatot mértek Bagdadra. Pirkadatkor két erős robbanás rázta meg a városközpontot, majd a Bagdad peremén észleltek legalább három becsapódást.

Délelőtt három, a Reuters tudósítója szerint hat újabb robbanást lehetett hallani Bagdadban, ám a becsapódásokat megelõzõen nem volt semmiféle légiriadó. Délután újabb robbanások voltak az iraki fővárosban. A hat füstoszlopból három a város déli, három pedig a keleti részén emelkedett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?