Bagatellizálni próbálták a magyarveréseket

Terjedelmes összeállításban foglalkozott hét végi számában a Magyar Szó című újvidéki napilap a magyarellenes kilengésekkel.

Terjedelmes összeállításban foglalkozott hét végi számában a Magyar Szó című újvidéki napilap a magyarellenes kilengésekkel. A lap washingtoni tudósítója, Purger Tibor jegyzetében rámutat arra, hogy a vajdasági magyar közösség szokatlanul magas tűrőképessége és vezetőinek a csendes munkára, nem pedig a hangzatos szólamokra összpontosító stílusa nemegyszer bizonyult már gyümölcsözőnek.

A legújabb kisebbségellenes gyűlölethullám ismét feladta nekik a leckét, s az arra hivatottak idejében szánták el magukat, hogy kicsikarják az odafigyelést. Ha egyáltalán áttörésről kell beszélni, akkor az kétségtelenül erősödő követelésüknek, a magyar kormány interveniálásának köszönhető, nem pedig egyetlen amerikai kongresszusi tag levelének.

Purger sajnálatosnak tartja, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség és a Magyar Nemzeti Tanács nem küldte el képviselőjét Washingtonba, az amerikai kongresszus két munkacsoportjának tájékoztatójára, ugyanis a helyenként szépítő magyarázatokkal előálló belgrádi és újvidéki politikusok álltak a házigazdák figyelmének középpontjában, nem pedig azok, akiknek az érdekében az egészre sor került.

A lap kommentárja dicséretes első lépésnek nevezi a Kostunica által kezdeményezett tárgyalássorozatot, megjegyezve, hogy „valóban nagyon aggasztóak a nemzetiségek közötti viszonyok Vajdaságban, ha maga a miniszterelnök is egész héten keresztül ezzel a kérdéssel foglalkozik”. Tisztázatlanok azonban a dolgok: míg a szerb parlament elnöke úgy nyilatkozott, hogy év elejétől május végéig 294 etnikai hátterű incidens történt, a belügyminiszter szerint másfél év alatt 49.

A lap szerint elképesztő, hogy a belügyminiszter hírzárlatot rendelt el az atrocitásokkal kapcsolatban, s az is baj, hogy senki sem tett semmit, amíg az anyaország erélyesen nem reagált az atrocitásokra. A magyar belügyminiszter és a külügyminiszter fellépése már veszélyeztette Szerbia politikai érdekeit, s ez volt az a pillanat, amikortól nem lehetett tovább a szőnyeg alá söpörni a történteket, s a nemzetközi nyomásnak engedve a kormányfő látványos tárgyalássorozatot kezdett.

A lap interjút közöl Pavel Domonjival, az újvidéki Helsinki-bizottság vezetőjével, aki szerint az atrocitások száma toleranciahiányra vall, s külön aggodalomra ad okot, hogy bagatellizálni próbálják a kilengéseket. A hatóságok passzivitásának logikus következményeként csakis fokozódhat az erőszak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?