Bacilusból baktériumfegyver

A környéken gyógyszerkutatók, a genetikai kód felfejtői építettek laboratóriumokat. A biológiai fejlesztést azonban nem ők kezdték: Frederick városkában már a második világháború éveiben is valamelyest hasonló kutatóhely létesült. Erről azonban akkor itt vajmi kevesen tudhattak. Fort Detrick az amerikai baktériumfegyver-kutatások központja volt évtizedekig. Most is az, ha némileg másképp is: hetente hét napon át napi huszonnégy órában dolgoznak a kutatók az USAMRIID-nek nevezett katonaorvosi intézményben. Az országot fenyegető lépfeneterrort próbálják elhárítani.

Az USAMRIID elég jól ismert rövidítés. Az amerikai hadsereg járványügyi kutatóintézetét jelzi. Először Robert Ludlum egy bűnügyi-tudományos regényében olvastam pár éve erről az intézményről. A történetben egy gyógyszergyár tulajdonosai olyan pusztító járványt bocsátanak az emberiségre, amelynek ellenszerét természetesen csak ők ismerik. A pusztítást az USAMRIID tudományos végzettségű – és persze hősies és atlétikus – tisztje akadályozza meg. A szerelmi kalandregény ma már szinte naivnak tűnik. A fredericki intézményben ugyanis nagyon is valódi és létező vírusokkal, baktériumokkal dolgoznak. Amióta az országot megtámadta a biológiai terror is, a katonai intézet állandó szakadatlan munkában van. Arra ugyan nincs elegendő erejük, hogy valamennyi veszélyeztetett helyre ők vonuljanak ki. A hivatalokhoz, lakásokhoz, intézményekbe, ahol eddig lépfenespórákat találtak, az FBI és a polgári járványügyi intézet (CDC) munkatársai vonulnak ki szkafanderre emlékeztető vegyvédelmi öltözetben. Ahol azonban valódi nyomokat találnak, a spórák az USAMRIID munkatársaihoz kerülnek. Ők értenek ugyanis legjobban ahhoz, hogyan lesz egy bacilusból baktériumfegyver. És lépfenében különösen jók.

Az erőd területén van a Boyles utca és a Willard tér. Boyles 1951-ben, Willard 1958-ban halt meg. Mindkettőjüket lépfenefertőzés vitte el. 1943-tól kezdve foglalkoztak ilyen kutatással az akkor még Camp Detricknek nevezett szupertitkos telepen. A fejlesztés megkezdését a háború indokolta: ezekben az években a tengelyhatalmak (és a szovjetek) már évek óta kísérleteztek biológiai fegyverekkel. Sőt a japánok Mandzsúriában be is vetettek ilyeneket. A háború után a fejlesztés tovább folyt: már azoknak a japán háborús bűnösöknek a részvételével, akik előzőleg a kínai hadifoglyokon próbálták ki fegyvereiket. A program a hatvanas években érte el csúcsát. Fort Detrick területén máig erre emlékeztet a „lépfenetorony”. A laboratóriumokban 1969-ig száz kiló spórát állítottak elő. Ez elegendő lett volna arra, hogy egy félmilliós városban 95 ezer embert megöljön és 125 ezret súlyosan megbetegítsen.

Nem ez volt az egyetlen amerikai baktériumfegyver. Amikor Nixon elnök 1970-ben leállította a biológiai tömegpusztító eszközök gyártását, annyi szert halmoztak már fel, amellyel több százezer embert lehetett volna elpusztítani tucatnyi betegséggel. Nagy mennyiséget (kb. 16 ezer litert) állítottak elő a venezuelai ló-agyhártyagyulladás fertőző anyagából. A raktárban 400 kilónyi tularémiát okozó baktérium is volt. A kutatók profiljába tartozott a gabonát és rizst pusztító gombabetegségek előállítása is. 1969-ben 36,4 millió dollárt költött az USA biológiai fegyverkezésre. Ez a történet azóta nyilvánosságra került, s megtalálható (www.nsarchive.org/ NSAEBB/NSAEB8/) az interneten is. Mindez azonban – mondják ma az újságírónak Fort Detrickben – már a hadtörténelem része. A területen azonban még sok minden emlékeztet a régi feladatokra. A lépfenekísérletek központi helyet foglaltak el, kísérleti állatok ezreit pusztították el vele. A területen áll továbbra is a Nyolc gömbnek nevezett fémszerkezet. Ebben próbálták ki, hogy a baktériumok hogyan terjednek a levegőben. A gömböt felvették az ipari műemlékek listájára. A 470-es épület évtizedek óta üresen és lepecsételve áll. A majd ötezer négyzetméteres házban biológiai fegyvereket próbáltak ki. Nem lehet lebontani, mert a törmelék megfertőzheti a környezetet.

Az egykori tudósok már legfeljebb mint nyugdíjasok térnek vissza az intézménybe. A lépfenéről ők tudják a legtöbbet. Többen közülük furcsa kísérleteket hajtottak végre: az ötvenes években például a lépfenét helyettesítő ártalmatlan baktériumokat szórtak szét a New York-i földalattiban, a fővárosi buszpályaudvaron és a Pentagonban, hogy az anyag viselkedését tanulmányozzák. A Fort Detrick számára dolgozó ügynökök időnként aktatáskával vitték ki ezt az anyagot, hogy a baktériumok terjedését, hatásosságát mérjék. A történet ma már történelem, Fort Detrickben emlékeztetnek arra, hogy mindez elolvasható a titkos amerikai baktérium-hadviselésről írt könyvekben. Most azonban ismét nagy szükség lett emlékeikre és szaktudásukra.

Az intézmény történetének hivatalból legjobb ismerője Norman Covert. Ő nyugdíjba vonulásáig az USAMRIID sajtókapcsolatait intézte. „Azt gondolom, hogy Fort Detrick sok régi kutatóját most visszahívják konzultációkra, értekezletekre. Annak idején különböző kísérleteket végeztek, tudják, hogyan lehet célba juttatni a lépfenét akár egy borítékban is.”

A mostani munkáról keveset lehet megtudni. A intézményben 450-en dolgoznak, közülük 125 tudományos kutató: orvosok, biológusok, vegyészek, állatorvosok, gyógyszerkutatók. Az USAMRIID feladata, hogy az amerikai hadsereg számára gyógyszereket állítson elő, felkészítse a katonákat az esetleges biológiai támadások elleni védelemre. Korábban a trópusokon, távoli frontokon támadó kórok és a feltételezett biofegyverek jelentettek veszélyt, most az országban jelentkezett a halálos kór. John Parker vezérőrnagy, az intézet vezetője azt nyilatkozta, hogy a speciális laboratórium most napi huszonnégy órában vizsgálja a 2500 beküldött anyagmintát. A tábornok sokat nyilatkozik a tévében, a sajtóban. Abban reménykedik, hogy a biológiai védelemre kért 1,2 milliárdból újabb laboratóriumok létesítésére is telik. Most egyedül Fort Detrick alkalmas ilyen vizsgálatokra. Arról azonban sem ő, sem más nem nyilatkozik, honnan érkeztek a gyilkos baktériumlevelek, hogyan jelenhet meg a lépfene távoli amerikai képviseleteken is.