Bábelben szép a szláv

<p>Egynél némileg több szláv nyelv akár csak aligságos ismerete magában hordozza azt a veszélyt, hogy bármelyikkel próbálkozik is a beszélő ember (homo sapiens oralis), a másik nyelv mindig bezavar.&nbsp;</p>

 És persze általában akkor, amikor a pontos értés nemcsak kívánatos, de szükséges. Bármennyire van is képben az ember, még mindig képes a legnagyobb szarvashibákat elkövetni, noha hányszor is fogadkozott: „S szólt a Holló: Soha már!” Mert azt, hogy bal, szerbhorvátul levónak mondják, nem nagy kunszt megjegyezni, hiszen csehszlovákul is. Nem is volt ezzel gond, míg útitársaimmal beszélgettem valahol a magyar pusztán, jócskán éjfél után egy autoput menti benzinska stanicán úton a prevozzal a Vajdaságba. Bezzeg amikor a sofőrrel kellett megértetni magam és Kisač utcáin kalauzolnom. (Šofer, šofér, chauffeur – nem vodič és nem vodilac, mert az průvodce, guide, de nem is prevodilac, mert az fordító/tolmács, a prevoznikot pedig mostanában inkább az embercsempészekkel kapcsolatban használják.) Csak akkor volt gond, amikor jobbra kellett kanyarodni. A vpravo csehszlovákul ugyan jobbat jelent, szerbhorvátul viszont egyenesent (pravo). Bár az igazi (pravý/pravi) azonos. Megint elfelejtettem, hogy a desno a helyes.  A tér mellett az időben való nyelvi orientációval pedig taky máš potíže. Az hagyján, hogy a huszákovcsinámmal bármikor ké­pes vagyok azt mondani „žil tam jedenást roků”, miközben tudom, hogy a jedenáct let lenne az illőbb. De a srpsko-slovački nyelvem teljes základnyáját semmibe véve voltam képes a hazaút során azt mondani: „u dolazku čekali smo u graničkom prolazi tri godine”, miközben na graničnom prelaze lenne a helyes, de semmiképpen sem godine hanem sati (godina – év, sat – óra). Hasonló félreértés miatt egyszer majdnem lemaradtam a megbeszélt találkozóról. A reggel szlovákul ráno, szerbül jutro, csehül jitro, ráno. A szerb rano azonban koránt jelent. És ott vannak a finom értelembeli különbségek is a hasonló szavakban: a cseh brzy (korán, hamar) és a szerb brzo (gyorsan).A szláv Bábel a félig- és félreértés átka, amely azért érte a szlávok népét, mert mitikus királyuk, Svatiszláv halála óta, mint a római nyílvesszők, szerteszét hullottak, ahelyett, hogy egy kötegben tartottak volna ki – s ez a nyelv és jelentés allegóriája, maga a szláv bábeli bűn és büntetés. Amúgy persze groteszk komédia, de legalább sok anekdotát szül. A félreértés humora felszabadít. Azóta különben egy fehérorosszal is jót beszélgettem közös nyelv híján. De erről máskor. Sőt, és egy sanzon (kuplé) dalszövegét is sikerült megírnom, hogy úgy mondjam, nyelvközi állapotban (-ról). Csak az utolsó versszakát merem megmutatni. Kuplé- és chansonszerzők, orfeumdirektorok jelentkezhetnek a redakcijában vagy a sorozat címét viselő fejszbuk sztranicán.  Bábelben szép a szlávA sok szó mind körtáncot járPo szmotri sta to znacsíVzsdity já to poznacsím Panyi máj pro zatyímkájn spráche záchodo-szlovjánszkijVótrö lang e fúl of dezírMaj nejm iz Pávle Vavilónszkij Száz Pál
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?