Azért a víz az úr!

<p>Bár hibás a szemlélet, leírhatjuk, Pozsony föllélegezhet. Az apadás lassú, de beindult, ám a &bdquo;föllélegezhet&rdquo; szó csak akkor lesz végleg helyénvaló, ha a Duna már a szokványos medrében hömölyög.<br />&nbsp;</p>

Merthogy a gátakat a tetőzés nem érdekli, az a kérdés, hogy mennyire állják az óriási víztömeg nyomását. Ha sokáig magas marad a vízállás, akkor nem kell tetőzés a szakadáshoz, de reméljük, nem így lesz.

Reméljük: a szóhasználat nem véletlen. Mert nem az ember irányít, még csak az ember által épített gátakat sem. Ha jön a nagy víz, minden érthető, csak a nagy mellény nem. Valóban centimétereken múlott néhány helyen, s néhány helyen ott tört be a víz, ahol nem is várták – lásd Nagymaros, téglafal. A nagy mellény inkább félelmet takar, a félelem pedig jogos. Az ár, a 2002-es helyzethez hasonlóan, újra megindította a megmondóemberek fantáziáját, és egy sor hülyeséget kellett tapasztalnunk médiában, közbeszédben egyaránt.

A bősi erőmű újra megmentette a Csallóközt az árvíztől – így hangzik az egyik hangzatos szólam – a nagy mellény jegyében. Már 2002-ben szóltunk, függetlenül attól, ki mit gondol a körtvélyesi tározóról, a C-variánsról, ne hazudjunk a polgároknak, mert azt nem szabad. A vízmű megépítésének egyik hivatalos indoka 1992-ben úgy hangzott, hogy túl alacsony a Duna szintje Pozsonynál, meg kell emelni. Nincs handabanda, személyesen ültem ott a sajtótájékoztatón, és saját fülemmel hallottam, és már negyedszer írom le, ne ötöljék ki most, amikor igenis magas volt Pozsonynál a víz, az ezzel ellentétes érveket. Emellett a vízmű építői nyilatkozták üptre annak idején, hogy a csatorna nem gyűjtőcsatorna, ha tehát valahol segített a vízmű, az csak azon a nagyjából 50 kilométeres szakasz lehetett, ahol az új és a régi meder között el lehet elosztani a vízhozamot. A körtvélyesi tározóban egyébként nagyon nem volt magas a szint, arról mindenki, aki arra járt, meggyőződhetett, de semmi baj, nem arra szolgál. Hogy mi lesz akkor, ha annak gátján csurog majd át a víz, arra nincs válasz, még ha nagy mellény ez ügyben is létezik.

A legotrombább felismerés a 11 évvel ezelőtti árvízhez képest az, hogy a pozsonyiak, akiket centiméterek választottak el a kilakoltatástól és a kiöntéstől, amolyan buliként élték meg a helyzetet, a közösségi hálón saját fényképes idővonalakat közöltek a víz emelkedéséről, egy katasztrófaturista a mobilgát egy részét vitte haza emlékül, a hülyéje. A pozsonyiak nem érezték a veszélyt, s ez nagyon rossz hír, mert ha valami valóban történne, akkor felkészületlen, elkényeztetett, mobiltelefonját a helyzetnél többre tartó emberek ezreivel lesz baj – ha nem is mindjárt tragédia.

A Duna korántsem nyugodott le, Magyarországon a következő pár nap kemény lesz, igaz, hogy Szerbia vagy Románia mire és hogyan tud felkészülni, arról köldöknéző médiánk egy szót sem szólt eddig, de majd... A Római Klub viszont figyelmeztetett, hogy nagy bajok elé néz a kontinens, akár az iparosítás előtti korba térhetünk vissza. A klub jelentése az árvízi híradókban elsikkadt. Jobb, ha tudomásul vesszük, a civilizációk általában az árterületek mentén születtek és javarészt katasztrófák következményeként szűntek meg – mindenféle prognózis hiányában. Ártereken építkezünk, folyók mentén állnak egyre népesebb és egyre védtelenebb, civilizációs elhülyülésben szenvedő lakosokkal teli városaink. Egyre magasabb gátakat emelünk (az az osztrák azért jól nézett ki, a pozsonyi se kutya), egyre többet ruháznánk be árvízvédelembe, csak azt nem vagyunk képesek elhinni, hogy azért a víz az úr.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?