Az uborkafa

Ha valaki egyszer Szlovákiában felkapaszkodott az uborkafára, nincs az a földi és égi hatalom, amely letaszítaná onnan. Állandóan ez motoszkál bennem a Rusko-ügy kapcsán, különösen mióta a médiaguru bejelentette igényét, mely parlamenti bizottságban szeretne szorgoskodni, ha visszatér a szamárpadba. Mert visszatér. Ugyan miért ne térne vissza? A Tátra alatt az is a gyakorlat, hogy képviselő bármilyen rovott múltú, erkölcsileg lerongyolódott, morálisan levitézlett ember lehet. Ha már egyszer oda tojta a gólya a parlamentbe.

Nézem a tévét, és nem hiszek a fülemnek. Azt mondja a kereszténydemokrata: hát persze, hogy támogatjuk. A smeres: miért ne támogatnánk? Ha nem a védelmi vagy a környezetvédelmi bizottságba kéredzkedik, amihez nem ért, joga van reá. Rálapátol a kommunista: ha valóban hasznossá akarja tenni magát, mi nem látjuk akadályát. Mintha mi sem történt volna, gurítják a piros szőnyeget Rusko visszatéréséhez a honatyai székbe. Mintha sosem lettek volna égbekiáltó svindlik, se zavaros váltóügyek, se az utolsó éjszaka jogán elutalt másfél milliárd, a majdnem eladott nemzeti színház, zavaros földügyek Zsolnán, a bukott miniszternek kijár, ami kijár. Elég nagy büntetés szegénykémnek, hogy nem szorgoskodhat tovább a nemzet tollasodásán, hanem csak beül a szavazógép ülésébe, ahol nincs katapult. Meg aztán szegény nyomorult hogyan tudna tengődni a sima képviselői fizetéséből? Adjunk neki már egy bizottsági székecskét, egyébként is alanyi jogon kijár minden képviselőnek.

Na, ez az, ami miatt minálunk nem szabadna senkinek szájára venni a honatya, képviselő, szenátor, követ meg hasonló kifejezéseket. Mert ezek úgy néznek ki, mint a huszonöt éves Škoda nyári gumija a rimaszombati Akasztó-hegyen. El vannak koptatva örökre. Szinte már fel sem tűnik senkinek, hogy mennyi mosdatlan szájú ember, faragatlan bunkó és erkölcsi hulla pöffeszkedik Pozsony városa fölött, hogy az egykori követek forognak a sírjukban.

Talán csak az ANO házából a kiskertbe kivonult „klubosok” fogták fel, hogy némileg viszolyogtató dolog egy hatalmával visszaélő ember kezébe ismét hatalmat adni. Ők tudják a legjobban, miért. Nemcsak boszszúból mondják, hogy nem kóser a dolog. Ha valaki, ők ismerik a volt főnöküket. A bólogató testületek pojácái meg talán azért ilyen joviálisak, mert tudják: egyszer fent, másszor lent. Becsületesen, karakán viselkedéssel nem lehet mindig uborkafán ülni.