Az oroszok és a spájz

A gazdasági érdekek mentén nemcsak a szlovák miniszterelnök, hanem egyéb politikusok is előszeretettel hangsúlyozzák: semmi értelme az egésznek. Személyes élmény, 46 évvel ezelőtt kicsi kölyökként roppantul büszke voltam arra, hogy bemászhattam egy orosz tankba, az utcabeli fiúk sárgák voltak az irigységtől s én késő kamasz koromig nem értettem, hogy a keleti frontot megjárt nagyapám miért is náspángolt el. Baloldali volt, a háború előtt még a pártba is belépett, mégis rettenetesen tartott az oroszoktól. Talán tudta miért, nem sokat beszélt róla. Azt viszont megtudtam, hogy az orosz tankok látványa az ő generációjában legalábbis egy következő háború képét vetítette elő. Egy másik, rég elholt bonviván rokonom viszont cigányzenészekkel üdvözölte a tankokat, mondván, ha Pesten ott lehetnek a ruszkik, akkor itt is legyenek, egykutya. Abban viszont megegyeztek Csehszlovákia korántsem nagy rajongóiként is, hogy az 1968-as baráti segítséget megszállásnak látták. Ők tudták, jobb lenne, ha mi is tudnánk, megszállás volt. Ennyi. Gondolhatunk Ukrajnáról bármit, aki egy kicsit is foglalkozott a keletebbre eső államokkal, az tudja, hogy a Szovjetunió szétesése óta Ukrajnában is az oligarchák kezére játszották az országot, ha a korrupció Szlovákiában nagyon idegesít minket, megnyugtatásként elég az ungvári határátkelőn várakozni vagy öt órát, kissé máshogy látjuk majd a világot. Ukrajnát szokványos demokráciának nevezni tárgyi tévedés, biztosan nem álmaink országa. De akkor is: az orosz behatolás, a Krím elfoglalása annektálás, és kész. (Most lehet azzal jönni, hogy a Krím nem történelmi ukrán terület, így igaz, de tegyük hozzá, orosz sem). A 46 évvel ezelőtti események tükrében igenis aránylag jól látható, hová vezet az orosz külpolitika, nem kell politológia PhD sem hozzá. Az ukrajnai területeket veszélyeztető orosz nagyhatalmi politika tetszhet valakinek, de attól még agresszió a javából és úgy is kell rá tekintenünk. Az oroszok a spájzon kívül kerültek, néhány tonna áru miatt jajveszékelünk, mintha végleg elfeledtük volna, hogy húsz éven át mit is jelentett az orosz jelenlét. Szabadságot nem, az biztos... Jólétet sem, arra még emlékszünk. Nem rehabilitálnám semmiképp az orosz nagyhatalmi politikát, már csak azért sem, ami 46 éve történt. Augusztus 21-én van rehabilitálnivalónk amúgy is. 400 éve halt meg Báthory Erzsébet, akit a vádlói miatt a hagyomány amolyan Drakulaként tart számon. Pedig csak útban volt, a katolikus Habsburgok pontosan tudták, mekkora veszélyt jelent a leggazdagabb kálomista főnemes asszony. Ha már éppen augusztus 21-én akarunk rehabilitálni valakit, akkor a magyar történelem méltánytalanul megbélyegzett alakjának életét valósan bemutatva jobban járnánk, mint amikor azt a néhány tized százaléknyi GDP-t siratjuk, amit az oroszok elleni szankciók jelenthetnek. Nincs az a gazdasági csökkenés, ami felülmúlná a háború okozta nyomort. Márpedig lassan itt ez tét.