Az orbáni gazdaságideál

Az valóban igaz, hogy a felsorolt országok gyorsan növekednek. A fejlődő országokra ugyanis jellemező, hogy felzárkózásuk gyorsabb növekedést indukál, hiszen szűkebb a kiindulási alap. Az ázsiai példák viszont furcsák, mert Magyarország nem tartozik egy kategóriába velük. Inkább Tajvan vagy Dél-Korea a követendő példa, már csak azért is, mivel e két ország jól működő parlamenti demokrácia. Vagy tán ez a baj?

Törökország említése azért sántít, mivel csak néhány éve lépett rá a gázpedálra, s még egyáltalán nem biztos, hogy fenntartható modellt dolgozott ki.

Szingapúr ellenben valóban csodaország. Irigyelt példa, a Távol-Kelet második pénzügyi piaca. Valóban sokaknak imponál az ottani rend, ahol a rágógumi eldobását is szigorúan büntetik. Nem tudom, rá lehetne-e nevelni a sokmillió magyar dohányost, hogy a csikkeket ne dobálják el…

De jó példa akadt volna Európában is. Szlovákia előnye már rég a múlté, a kontinens kis tigrisei most a balti államok. És a nemzeti sorsokat összehasonlítva is jó példák lennének, hiszen dacosan küzdenek a fenyegető szomszéddal, amely most a balti államoknál tízszer nagyobb területű országot támad.

Hát igen, ez a fenyegető szomszéd Oroszország. Példaként emlegetése tényleg furcsa, hiszen az egyetlen dolog, ami a felszínen tartja, a nyersanyag. Hacsak a kultúrát vagy a fegyvergyártást nem nézzük, az ország semmiben sem jó. Élni lehet a gyanúperrel, hogy Orbán nem véletlenül említette a birodalmat. Amióta nagy horderejű gazdasági együttműködést ír alá Putyinnal, dicséri rendszerét. Persze, az üzlet pragmatikus dolog, de Németország is vásárol orosz olajat, mégse vezeti be az elnöki rendszert, és a Kínával kereskedő Egyesült Államok is gyakran bírálja az emberi jogok ottani megsértését. Miért tehát a nyílt dicséret? Orbán kijelentése mögött talán még valami más is rejlik?

De múlt hét végén Magyarország is elért valamit. A kínai Dagong hitelminősítő az ország besorolását stabilra változtatta.