Az idő múlásáról

Lám, most kiürült. Nem is értem, miért a heteket, hónapokat, éveket tekintjük az idő múlását mutató alapegységeknek, hiszen ugyanilyen joggal követelhetné magának az alapegységstátuszt a fülpucis doboz. Elvégre a megkezdésétől a végéig elég idő telik el, hogy rálássunk az adott intervallumra, hogy mérleget vonjunk. Az ember az üres doboz láttán értékel, összegez, az új adag megkezdésekor pedig akaratlanul is belegondol, hogy mire ez elfogy, már mi mindenen lesz túl.

Emlékszem, amikor ezt a mostanit vettem, úgy tűnt, talán sosem ürül ki. (Hasonló ez ahhoz az érzéshez, amikor 16 tekercses vécépapír-csomagot veszünk.) Olyan, mint tovatűnő életünk. Az elején megnyugtatóan távol még a vég, aztán azt vesszük észre, hogy felgyorsulnak az események: már ránézésre is meg tudjuk mondani, hozzávetőleg hány pálcika van még a dobozban, és látványosan fogy, minden alkalommal.

Egy-egy doboznyi időszak nagyon komplex tud lenni. Mennyi minden történt a most befejeződött pálcikaciklus során is! Hány fent és lent volt, mennyi jó és rossz dolog! Kormányok váltották egymást a világban, háborúk törtek ki, konfliktusok zárultak le, az univerzumban csillagok születtek és pusztultak. És mindezt tiszta füllel lehetett megélni.

Itt állok hát, egy újabb dobozzal. Kívánom, hogy mire ez kiürül... Illetve mindegy is, mit kívánok, hiszen mire kiürül, úgysem fogok emlékezni, mit kívántam.

Eszembe jut viszont egy durva hiba a mátrixban. Egyszer vendégeskedtem egy olyan lakásban, ahol a háziak – vélhetően a beteges spórolási ösztöntől vezérelve – visszatették a saját fülpucis dobozukba az egyszer már használt pálcikákat. Nyilván azzal, hogy ez még használható, hiszen épp csak picit sárgás a vatta. Undorító is, persze, ugyanakkor gondoljunk csak bele, milyen ravaszul cseleznek az idővel ezek az emberek. Lassítják a múlását, hiszen a dobozuk sokkal később ürül ki. Így akár éveket is nyerhetnek még az élettől – amelyet viszont, eme ördöggel kötött paktum penitenciájaként, részlegesen koszos füllel kell leélniük.

És immár nekem is van mitől tartanom. Ugyanis az előbb, amikor az új dobozt kibontottam, a tetején lévő pálcikák kiestek, és begurultak a mosógép mögé. Nem tudom, minek számít ez, de tudományos hozzáállással gyanítható, hogy ha nem szedem ki őket onnan, akkor valamiféle időcsapdában fogok megrekedni. Márpedig nincs kedvem elhúzni a mosógépet és matatni mögötte. Úgyhogy addig, amíg rá nem szánom magam erre, álljon le inkább az idő múlása. Mostantól szünet!