Az első kelet-európai EU-s csúcspozícióban

MTI-HÁTTÉR

Donald Tusk volt lengyel miniszterelnök ma Brüsszelben hivatalosan átveszi az uniós országok legfőbb vezetőit tömörítő testület, az Európai Tanács elnöki tisztségét a belga Herman Van Rompuytől. Első alkalommal kerül az úgynevezett új tagországok egyikének politikusa uniós csúcspozícióba.

Az Európai Tanács elnöki posztját az EU 2009-ben hatályba lépett alapszerződése, a Lisszaboni Szerződés alapján hozták létre, hogy a korábbiaknál – a félévente változó soros országelnökségi rendszernél – hangsúlyosabbá tegyék a folyamatosságot és koherenciát a tagországok csúcsvezetőinek negyedévenkénti találkozói között. Az Európai Tanács elnökének dolga, hogy összehívja az állam- és kormányfőket, kezdeményezze az ülés napirendjét, irányítsa és felügyelje a döntés-előkészítő folyamatot, majd elnököljön magán az ülésen.

Az uniós döntéshozatali rendszer három fő pillére a javaslattevő és végrehajtó funkciót betöltő Európai Bizottság, a tagállami kormányokat megjelenítő tanács, valamint az európai polgárok képviseletére hivatott Európai Parlament. A két döntéshozó fórum a tanács és a parlament. E két intézménynek az esetek széles körében úgynevezett együttdöntési joga van, tehát kettőjüknek egyetértésre kell jutnia. Továbbra is vannak ugyanakkor olyan ügyek, amelyekben a parlament kifejtheti ugyan az álláspontját, de a döntés joga a tanácsé. A bizottság nem döntéshozó, hanem a döntéshozatalt mintegy „közrefogó” intézmény: a döntéshozatal előtt a javaslattételben, a döntés után pedig annak végrehajtásában kap szerepet.

A tisztség első viselője Herman Van Rompuy flamand kereszténydemokrata politikus, korábbi belga kormányfő volt. Amikor 2009-ben azon logika alapján esett rá a választás, hogy ne az unió valamely vezető országa, hanem egy kisebb tagállam képviselője legyen az Európai Tanács elnöke, akitől a többi csúcsvezető nem hatalmi nyomásgyakorlásként, hanem a közös nevező kereséseként értelmezi a különböző javaslatokat. Ezt a feladatot Van Rompuy magas szinten látta el.

Tusk kiválasztásával más szempont érvényesül: az, hogy itt az ideje komoly uniós pozícióhoz juttatni az egykori kommunista tömbhöz tartozókat, amelyek legtöbbje egy évtizeddel ezelőtt, 2004-ben lett az EU tagja. Közülük súlyban egyértelműen kiemelkedik Lengyelország. A közös nevező keresése azonban Tusknak is ugyanúgy alapvető feladata lesz. Ráadásul a lengyel politikusnak az euróövezeti országok értekezletein is be kell töltenie ezt a szerepet, miközben hazája még nem tagja az euróövezetnek.