Az asszimiláció paradoxona

Ekkor jutott eszembe, érdekes dolog ez a felvidéki asszimiláció. Mivel asszimiláció ugye van. A legutóbbi statisztikai adatok szerint kb. 47 ezerrel csökkent a magyarok száma Szlovákiában 1991 és a 2001 között, míg a szlovákok száma 95 ezerrel nőtt. Azt hiszem, szociológiai szakértelem nélkül megállapíthatjuk, hogy ez az ingadozás a demográfiai hullámzáson túlmutat és egyértelmű asszimilációt takar. Na de miért van az, hogy amikor viszonylag javul kisebbségi sorsunk (98 utánra gondolok), egyre inkább fogy a lélekszámunk? Miért van az, hogy csak akkor akarunk magyarok lenni, amikor nem engedik, és amikor belénk rúgnak? Miért csak akkor akarunk magyar feliratokat, amikor tiltják? Miért akkor asszimilálódunk a legjobban, amikor nem kényszerít rá semmi?

Persze a fent említett kérdésekre nem lehet egy tőmondattal válaszolni, összetett társadalmi jelenségekről van szó. Ha nagyon elrugaszkodnék és fel akarnám borzolni az olvasók kedélyét, akkor egy kis túlzással még egy olyan torz következtetést is levonhatnánk, hogy szerencse a magyarság számára, ha újra erősödik a Szlovák Nemzeti Párt. Na de azért annyira talán nem drukkolunk neki.

Summa summarum elgondolkodhatnánk, mit tehetünk és mit kell tennünk magyarságunkért – „békeidőben”. És ha valaki azt gondolja, hogy ő ehhez kisember, és ez a politikusok dolga, akkor szerintem téved. Nemzetiségünk megőr-zésében mindenkinek részt kell vállalnia, és oda kell figyelnie a néha jelentéktelennek tűnő dolgokra is.

Hadd mondjak egy példát, melyre munkám során figyeltem fel. Az Egyetemi Központba a budapesti Közgáz és a Műegyetem Komáromban tanuló diákjai jöttek hozzám vizsgázni a múlt hónapban. Kihelyezett kar lévén magyar Leckekönyveket kapnak a hallgatók, ahol a magyar koronás címer felett különösen jól mutatnak az -ová végződésű nevek és a Ladislavok meg Vojtechok. Félreértés ne essék, semmi kivetnivalóm nincs a szlovák nevekkel kapcsolatban, ám tudom, hogy ezeknek a hallgatóknak a szüleik a László és a Béla nevet szánták. Ha vásárolnak néhány koronás okmánybélyeget, itt a lehetőség, hogy ezt a nevet megkapják.

Ugyanígy sokat tehetnének a felvidéki magyarságért a hivatalnokok, vezető állásban lévők, menedzserek, vállalkozók és kiskereskedők. Munkahelyeiken kis figyelmet igényelne a kétnyelvű táblák bevezetése, és mivel a legtöbbször egy A4-es lapról van szó, nem kerülne sokba. Ha ezek a vezető beosztásban lévő emberek mindig túlterheltségre hivatkoznak és elodázzák ezt, katalizátorként vesznek részt az asszimilációban. Vannak pozitív példák is, mint a sok vihart megért komáromi kórház, ahol a Nemocnica mellé kikerült a Kórház felirat. A dolog szépséghibája, hogy a kórtermekben minden továbbra is egynyelvű.

És persze sokat tehetnek értünk politikusaink is. A törvények és a szabályok elfogadásán túl viszont hadd hívjam fel figyelmüket egy dologra. A ma még rétegtájékoztatóként szolgáló internetes oldalaknak vitathatatlanul kritikus szerepe lesz a közigazgatásban. Az E-government, azaz az internetes alapú kormányzás és közigazgatás már jó néhány országban nem a sci-fi kategóriába tartozik, hanem a mindennapok része. Ha valaki használja az internetet, akkor biztos felfigyelt arra, hogy ezeken az oldalakon teljesen természetes a többnyelvűség. Ennek ellenére a szlovák kormány oldalai csak a szlovák és angol nyelv közötti választást biztosítják, holott viszonylag kevés az angol ajkú adófizető Szlovákiában. Talán nem is annyira meglepő ez a szlovák miniszterek esetében, de a magyar minisztereknek most volna lehetőségük egy tradíció megalapozására, a kétnyelvűség kövének lerakására, ám nem teszik. A magyar miniszterek által vezetett minisztériumok weboldala nem érhető el magyar nyelven. Ugyanígy Csáky Pál kormányalelnök hivatalának oldala sem, pedig az a kisebbségekről és az európai integrációról kapta nevét. Pedig nem hiszem, hogy valakit zavarna, ugyanakkor a felvidéki magyar gazdát, önkormányzatokat, fiatal lakáskeresőket segíthetné az EU-s pályázatok közti eligazodásban.

Míg a kulturális autonómia kialakítása nem valós közeli cél, addig a kétnyelvűség meghonosításának lehetősége adott számunkra. De nekünk kell megtenni a megfelelő lépéseket. Az európai integráció számunkra egy jó lehetőség, de tévedés azt hinni, hogy az Európai Unió elhozza nekünk a kétnyelvűséget és az esetleges kulturális autonómiát. Az Európai Unió megteremti a feltételeket és a jogi normákat ezek kialakítására, a többit az adott nemzetre, nemzetiségre bízza.

A szerző a Selye János Egyetemi Központ tanára