Az al-Kaida újabb támadásokkal fenyegetőzik

Az al-Kaida hálózat hamarosan csapást mér amerikai célpontokra szerte a világon és az Egyesült Államokban. Ezt az al-Kaida szóvivője jelentette ki egy algíriai lapnak.

Az al-Kaida hálózat hamarosan csapást mér amerikai célpontokra szerte a világon és az Egyesült Államokban. Ezt az al-Kaida szóvivője jelentette ki egy algíriai lapnak. "Katonai és hírszerzési hálózatunk új amerikai célpontokat vett leltárba, és tart megfigyelés alatt, amelyekre viszonylag rövid időn belül lecsapunk" - mondta Szulaimán Bu-Háit az al-Dzsazíra el-Jum arab nyelvű, algíri napilap keddi számában közölt nyilatkozatában.

"Öngyilkos merénylőink készen állnak, és égnek a vágytól, hogy mielőbb támadást intézhessenek amerikai és zsidó célpontok ellen az Egyesült Államok határain belül és kívül" - fűzte hozzá. Közölte, hogy támadásokat terveznek Hamid Karzai afgán elnök "bábkormánya" ellen is. Állítása szerint Washington terrorizmus elleni háborúja, amelyet szeptember 11. óta folytat, nem érintette az al-Kaida katonai, hírszerzési, gazdasági és információs szerkezetét. Megerősítette, hogy Oszama bin Laden "végzi a munkáját".

Az algíri újság igazgatója a Reuters érdeklődésére elmondta, hogy vasárnap elektronikus postán juttatták el kérdéseiket az al-Kaida internetes oldalára, a válaszokat hétfőn küldték meg a szerkesztőségbe. Az al-Kaida harcosaira Afganisztánban vadászó nemzetközi erők egyik szóvivője "vágyálomnak" nevezte, hogy a hálózat gyakorlatilag még mindig sértetlen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?