Átalakulás előtt az ENSZ BT

Az Egyesült Nemzetek Szervezetének legutóbbi közgyűlésén viszonylag sok szó esett a Biztonsági Tanács reformjáról, beleértve azt is, hogy a BT-be új tagok kerüljenek.

ONDREJCSÁK RÓBERT

Természetesen lehet arról vitatkozni, valóban ez a legfontosabb kérdés, amely az ENSZ jövőjével függ össze, hiszen nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt sem, hogy a világszervezetnek olyan problémákkal kell megküzdenie, mint például a hatékonyság alacsony szintje, a költségvetési problémák, vagy épp a legitimitás. Térjünk azonban vissza a Biztonsági Tanács összetételéhez. Mint az közismert, a BT-nek jelenleg 5 állandó és vétójoggal rendelkező tagja van: Franciaország, Nagy-Britannia, Kína, Oroszország és az Egyesült Államok. Ezenkívül rotációs rendszerben a tagállamok regionális elv alapján választanak további tíz tagot, amelyeknek természetesen nincs vétójoguk (egyébként erre a státusra pályázik Szlovákia, mint a kelet-európai régió képviselője). Megkérdőjelezhető azonban, hogy megfelel-e a Biztonsági Tanács összetétele a jelenlegi nemzetközi erőviszonyoknak. A jelenlegi összetétel ugyanis még 1945-ben alakult ki, akkor merőben más volt a nemzetközi kapcsolatok jellege. A kérdés az, kinek kellene bekerülnie az új összetételű BT-be. A legesélyesebbek Németország, Japán, India, Brazília, esetleg Afrika képviseletében Nigéria. Ha minden felsorolt állam bekerülne, minden nagyobb régiónak lenne képviselője. Ez az összetétel sokkal jobban kifejezné a nemzetközi erőviszonyokat – a megállapítás sokkal inkább igaz lesz a jövőben, amikor olyan globális hatalmak jelennek meg, mint például a rohamosan fejlődő India. Ez nem azt jelenti, hogy akármelyik hatalom képes lesz erőben és befolyásban középtávon megelőzni az USA-t, de egyértelmű trend a regionális hatalmak felemelkedése. Vizsgáljuk meg tehát, mi az egyes jelenlegi tagok vagy aspiráns államok előnye. Az Egyesült Államok állandó BT-tagságához nem férhet kétség, hasonlóképpen Kínáéhoz sem, hiszen az előbbi globális szuperhatalom (vagy ahogy a franciák jellemzik, „hyperpuissance”, tehát hiperhatalom), Peking gyorsan fejlődő regionális hatalom a Távol-Keleten, és néhány évtizeden belül globális hatalommá válhat. Oroszország tagsága szintén érthető: bár befolyása a volt Szovjetunióéhoz képest nagyságrendekkel kisebb, mégis fontos hatalom saját geopolitikai régióján kívül a kaukázusi térségben és Közép-Ázsiában is. És ne feledjük, a Föld második legnagyobb nukleáris arzenáljával rendelkezik.

Érdekes megvizsgálni Nagy-Britannia és Franciaország állandó helyének létjogosultságát. 1945-ben egyértelmű volt a két ország helye a BT-ben, hiszen (sok más tényező mellett) együtt a világ majdnem felét uralták. Csakhogy mára befolyásuk jelentősen lecsökkent. Azonban a kevés nukleáris hatalmak közé tartoznak, befolyásuk szintén globális, csakúgy, mint támaszpontrendszereik és gazdasági érdekeik. Sokan mondják, hogy az európai országok helyeit, beleértve a várható német tagságot is, vonják össze egy közös hellyé, amely az Európai Uniót illetné meg. Ezzel a megoldással azonban van két nagyon komoly probléma: nem valószínű, hogy akár a britek, akár a franciák lemondanánk kiváltságos helyzetükről, továbbá az, hogy de facto nem létezik közös európai külpolitika. Vajon kinek az érdekeit képviselné az EU képviselője? És hogyan alakítaná ki álláspontját mondjuk egy olyan esetben, mint az iraki háború volt, amikor az európai országok egyik része a háború ellen volt, míg a többi mellette?

Németország a világ harmadik gazdasági hatalma, bár politikai befolyása kisebb, mégis helye lenne az új BT-ben. Ugyanez érvényes Japánra is, amelynek nemzetközi kötelezettségei az utóbbi években gyorsan növekednek – eléggé nehéz lenne ugyanis egy olyan államnak bekerülnie az ENSZ BT-be, amely szükség esetén nem hajlandó hozzájárulni a békefenntartáshoz. India hamarosan a világ legnépesebb állama lesz, ráadásul Dél-Ázsia domináns hatalma (bár Pakisztán biztosan nem örülne ennek a mondatnak). Ezenkívül meg kell említeni, hogy ha bármilyen fórumon a 21. század globális hatalmairól van szó, India biztosan megtalálható a felsorolt jelöltek között. Potenciális súlyát felismervén például az USA is stratégiai partnerség kiépítésére törekszik Újdelhivel (természetesen hasonló próbálkozásokat tett Franciaország is). Brazília sokak számára meglepetés lehet, de a valós tényeket vizsgálva nem meglepőek aspirációi. Ezen a ponton nagyon tanulságos lehet egy történet, amelyet Henry Kissinger mesél „Does America Need a Foreign Policy?” című könyvében. Még 1976-ban (!), amikor Ford elnöksége alatt az USA sajátos státust ismert el a latin-amerikai országnak, kérdőre vonták Kissingert, miért emeli ezzel a megállapodással az Egyesült Államok világhatalmi státusba Brazíliát, Kissinger így válaszolt: „... Brazíliát nem ez a megállapodás teszi nagyhatalommá. Brazília lakossága eléri a 100 milliót (azóta 160 millióra nőtt!), hatalmas gazdasági potenciállal és magas színvonalú gazdasági fejlettséggel rendelkezik. Brazília globális nagyhatalommá válik, és ehhez nincs szüksége a mi (amerikaiak) beleegyezésünkre”. Egyébként érdemes megjegyezni, Európa, de különösen Franciaország, óriási energiákat fektet egész Latin-Amerika, de különösen Brazília „megnyerésébe”, a multipoláris világ erősítése érdekében – ezt egyébként jól bizonyítják a mára már nem is annyira ad hoc jellegű francia–brazil kapcsolatok. Természetesen meg kell még említeni Nigériát is, hiszen így Afrika is képviselve lenne a BT-ben, persze ehhez valószínűleg a Dél-afrikai Köztársaságnak is lesz egy-két szava. Természetesen meg kell jegyezni, nem a Biztonsági Tanács összetétele a legfontosabb problémája az ENSZ-nek, még akkor sem, ha sokszor ez tűnik a leglátványosabbnak. Sokkal fontosabb lenne valahogy megoldani azt, hogy a világszervezet hatékonyan tudjon reagálni a válsághelyzetekre és hatékonyan tudjon hozzájárulni tagállamai biztonságához – ha ez egyáltalán lehetséges egy számtalan érdeket tömörítő globális szervezet esetében.

A szerző külpolitikai elemző