Anyák kora

Amikor az új tanító nénik megkérdezték, kinek mivel foglalkoznak a szülei, mindig el kellett ismételnem, hogy nincs apukám. Még el sem jutottam odáig, miért nincs, már láttam az arcukon bimbózó részvétet, amit rettenetesen utáltam, mert nem akartam, hogy sajnáljanak. A második trauma – ez függ össze az említett újságcikkel –, hogy amikor rákérdeztek az iskolában a szülők korára, mert ez is az állandó kérdések közé tartozott (nem tudom, miért), kiderült, hogy az anyukám 39 évesen szült engem. Akkor meg azért sajnáltak, hogy szörnyű öreg anyukám van. Ami rosszulesett, merthogy az én anyukám volt a legjobb, az biztos.

És most olvasom, hogy ez nem szörnyű. Persze nem ilyen egyszerű a dolog. Mindennek megvan a maga ideje, a szülésnek is, és nem a negyven év a legideálisabb. Pláne nem az első szülésre. De mivel nem mindenkinek sikerült minden a biológiailag ideális időben, bármennyire szerette volna is, szerintem jobb később, mint soha. Egyébként ezen a téren is erősen hat a propaganda. Amikor kellett a női munkaerő, azt sugallta, hogy a nő gyorsan szüljön egy, legfeljebb két gyereket, aztán szélsebesen vissza a termelésbe. Sok gyerek? Nagy család? Nem passzolt a korszellembe. A szoptatás kérdése is ideológiai változásokon ment keresztül. Amikor én pici voltam, bőszen hirdette a propaganda, hogy milyen fantasztikus dolog a műtáp. Még hogy szoptatás?! Akkor hogyan mehetne a pici bölcsődébe és a mama a traktorra? A háztartásbeli nőt eleve lustának vagy legalábbis tehetetlennek tartották. Vagy az ura rabjának. Ha negyvenévesen állapotos lett, szinte kigúnyolták. Ez még a kilencvenes években is így volt. Több nőről tudok, aki szégyellte a kései terhességét, és bizony a férjével együtt le kellett nyelniük a gúnyolódást, hogy rosszul sült el a fegyver. Feltéve, ha megtartották a picit.

Ma az anyák sokfelől áradó, sokféle, szinte szektaízű propagandáknak vannak kitéve. Mindegyik hajlamos a kirekesztésre. Például a „bio” irányzat. Nem tudsz szoptatni? Olyan nincs, csak nem akarsz! Hogy akarsz? Dehogy, azt csak hiszed, mi tudjuk, hogy legbelül nem akarsz! Értsd: rossz anya vagy. Császárral szültél, pedig nem ezt akartad? Á, azt csak mondod, belül ezt akartad, rosszabb anya, csökkentebb minőségű nő vagy, mint a természetesen szülő hősi anyukák. Vagy a „celeb” irányzat, mely szerint a császár a szülés trendi módja, mert nem sérül az alakod, a nőiességed! Nem így gondolod? Akkor te nem is vagy modern nő!

Más irányzatok is vannak. De azt legalább egyik sem hirdeti, hogy anyává válni szörnyű.