Amikor drága az olcsó orvosság

Majd nyomban azzal igyekszik nyugtatni a kedélyeket, hogy minden diagnózis esetében megtalálható az eredeti hatóanyag másolata, vagyis a generikus orvosság, amelyet vagy teljes egészében az egészségbiztosító térít, esetleg, áldassék érte a bölcs minisztérium és gyógyszerpolitikája, csupán csekély önrész költségének terhe hárul a betegre.

Mint ahogyan azt megszoktuk (?!), a főosztályvezető kijelentése csak részben fedi a valóságot. Ugyanis számos eredeti, új, tehát korszerű orvosságnak nincs, de nem is lehet másolata. Azon egyszerű oknál fogva, mert a dollármilliók ráfordításával kifejlesztett új hatóanyagot évekig szabadalom védi. Csak tízvalahány esztendő letelte után válik a termék „szabaddá”, és gyárthatják, eláraszthatják vele a piacot a kizárólag generikus orvosságok előállítására szakosodott cégek. (Az idősebbek még emlékeznek arra, hogy Szlovákiában a rendszerváltást megelőzően a köznép szinte kizárólag ilyen gyógyszereken élt, az eredeti orvosság felírását és behozatalát külön engedélyhez kötötte pártunk és kormányunk. A súlyos betegek hozzátartozói megragadtak minden legális és a törvény határát súroló lehetőséget arra, hogy – a feketén szerzett valután – „nyugatról”, rendszerint Ausztriából, elhozassák szerettük számára a korszerű orvosságot.)

Míg a múltban ideológiai szempontból, ma kizárólag gazdasági megfontolásból hirdet az állam háborút az eredeti gyógyszereknek. Mert valóban drágábbak, mint a generikumok, de többnyire jobbak is. Mert bár hatóanyag szempontjából valóban megegyeznek, számos szakorvos a megmondhatója, hogy az adalékanyagok összetétele (gyártónként más lehet) kihat(hat) a beteg szubjektív közérzetére és objektív egészségi állapotára. Vannak generikumok, melyek noha biztonságosak, mégis gyomorpanaszokat, fejfájást vagy vérnyomás-ingadozást, tehát a kellemetlenségek visszatérését eredményezik, holott az eredeti szerek szedése tünetmentességgel járt.

A minisztérium érvelése, hogy a gyógyszerkiadások csökkentésével – a másolatokra való átállással – sikerült tehermentesíteni például a cisztikus fibrózisban szenvedőket, hiszen július 1-jétől a számukra nélkülözhetetlen orvosságokat az egészségbiztosítók állják, cseppet sem nyugtatja meg azokat, akik más, ugyancsak súlyos kór(ok)ban szenvednek. S akik az új gyógyszerjegyzékben lévő 1106 orvossághoz csak úgy juthatnak hozzá, ha vállalják a 100 koronán felüli önrész kifizetését.

Nem fedi a valóságot az sem, hogy a betegek önrészének emeléséért a gyógyszergyártókat terheli a felelősség, mert nem csökkentették az orvosságok árát. ĺme, egy példa. A súlyos panaszokkal járó és vaksághoz vezető szembetegségben, a glaukómában szenvedők 5-6 éve jutottak egy olyan szemcsepphez, amelyet elég naponta egyszer, este csepegtetni; felfedezője Bitó László magyar származású amerikai kutatóprofesszor, aki a prosztaglandin hatásmechanizmusát vizsgálva jutott el a felismeréshez, hogy bizonyos molekulái éjszaka is kedvezően befolyásolják a belső szemnyomást. Civilizált országokban a glaukóma, mivel a népesség 2-5 százalékát érinti és a betegek 20 százaléka megvakul, súlyos szociális problémát jelent. Nincs ez másképp kis hazánkban sem, jelenleg több mint 50 ezerre tehető a diagnosztizáltak száma, és számuk évről évre néhány ezerrel emelkedik. A szemorvosok ujjongtak, hogy végre mellőzhetik a számos kedvezőtlen mellékhatású, napi többszöri csepegtetést igénylő régebbi szereket, és – bizonyos megszorítások mellett – a modernet alkalmazhatják. Akkoriban a mintegy hat hétre elegendő, 2,5 ml-es csomagolás ára ezer korona körül mozgott, öt év alatt ez az összeg 200 koronával emelkedett csupán. A kategorizációs bizottság, az egészségbiztosítóknak kedvezve, nem ajánlotta a korszerű orvosság teljes árának térítését, a beteg önrészt fizetett. A gyártó viszont, a rászorulók érdekeit szem előtt tartva, a termék 1197,40 koronás árát (a biztosító térítése 1089,80 korona, a beteg önrésze 107,60 korona volt) 1069,30 koronára csökkentette. Az árcsökkenés kedvezett volna a betegnek, ám a hazai gyógyszerpolitika közbeszólt. A biztosítók július 1-jétől csupán 907,50 koronát vállalnak az összegből, a betegek önrésze 54,20 koronával nőtt, vagyis 161,80 koronát kénytelenek érte fizetni. Hogy miért? Azért, mert a minisztérium minden áron takarékoskodni akar. És dönteni arról, mely betegcsoportot támogat más betegek kárára. Pedig tudatosítania kellene, hogy a korszerű, hatásos és gyors kezelés végső soron a kiadások csökkenését eredményezi. És akkor még nem szóltunk a hippokratészi esküről, amelyben szó sincs az anyagiakról.