Ami a rostámon fennakadt

Éppen egy hónapja fogadta el az Európai Parlament az alapvető emberi jogok uniós helyzetét értékelő szokásos éves jelentést, amelyben először külön fejezet foglalkozik a kisebbségvédelemmel. Ennek a résznek a kidolgozója Nagy József volt, a Híd párt brüsszeli képviselője, de jelentős munkát végzett Gál Kinga, a Fidesz-KDNP jelöltje, valamint az erdélyi Sógor Csaba is. A dokumentum távolról sem tökéletes, mégis fontos áttörésnek minősítette két szaktekintély is: a budapesti Kalmár Ferenc és a szlovákiai Fiala-Bútora János. Főleg azért, mert először fordult elő, hogy uniós szinten is elismerték a kisebbségek kollektív jogait, kidolgozzák azt az uniós standardot, amelynek érvényesítését számon kérhetik a tagállamoktól. Csáky Pál öt módosító javaslatát is elfogadta a testület, az MKP politikusa mégis tartózkodott a végszavazáskor. Aztán a szöveget, még a hasonló jelentéseket is lefitymáló interjúban magyarázta a bizonyítványát. Szégyenteljes viszont a hivatalos szlovák álláspont, amely továbbra sem ismeri el a kisebbségek kollektív jogait. Ugyanakkor érvényesnek tekinti a Beneš-dekrétumokat, amelyekből máig a kollektív bűnösség hamis vádja bűzlik.

A magyarországi imahét árnyéka

Magyarországon is imahét kezdődött, melyen a különböző felekezetű Krisztus-hívők ökumenikus közösségben könyörögnek megbékélésért, a keresztények egységéért. A záró szertartást vasárnap Erdő Péter bíboros és Frölich Róbert országos főrabbi tartja. Nem tudom, az egyházi vezetők legalább imáikban gondolnak-e arra a több tucat menekültre, akik ezekben a fogvacogtató éjszakákon is katonai sátor alatt dideregnek Körmenden, holott a jól fűthető bicskei menekülttábor üres. A Bevándorlási Hivatal odalökött nekik egy fatüzelésű kályhát, abban bízva, hogy mielőbb átszöknek a közeli Ausztriába.

Csakhogy már az osztrák határt is szigorúan őrzik, a minap Németh Zoltán plébános a helyi közösségi házba fogadott be nyolc keresztény menekültet. Mire a helyi templomba járók „Soros-bérencnek” bélyegezték meg őt, azonnali áthelyezését követelve. A pap hiába várja a támogatást vagy legalább az állásfoglalást felettesétől. Pedig nemrég éppen Erdő Péter a Magyar Püspöki Kar nevében levélben biztosította Ferenc pápát, hogy követni fogják a felhívását és segítenek a rászorulókon.

Dániel, nagyapja követője

A 92 éves korában nemrég elhunyt Gulácsy Lajos nyugalmazott református püspökről nevezték el azt az emlékparkot, amelyet az elmúlt héten avattak fel Munkácson a hitükért meghurcoltak tiszteletére. A névadó személyiséggel éppen két évtizeddel ezelőtt Budapesten készítettem életem egyik legemlékezetesebb interjúját. Másfél óra alatt egyetlen kesergő, netán önsajnáló szót sem ejtett ki. Egyik közös ismerősünktől tudom, hogy 1949-ben a szovjet titkosrendőrök verték ki a fogait, és kínozták meg. Csak azért, mert keresztyén és magyar. Majd hét évre az egyik kazahsztáni gulagra zsuppolták. Beszélgetésünk során elmondta: ott is azzal biztatta sorstársait, hogy ne adják fel, mert Isten ad erőt a szenvedés elhordozásához. Legtöbben dühödt káromkodással, néhányan csüggedt legyintéssel reagáltak. De 1954-ben már mintegy százan – protestánsok, katolikusok, pravoszlávok, baptisták, zsidók és néhány hitetlen is – egy vályogvető gödörben együtt imádkoztak húsvétkor. Az utolsók között szabadult, aztán a szülőföldjén folytatta e világi misszióját, amelyre az újabb súlyos megpróbáltatásoknak kitett kárpátaljai magyarságnak nagy szüksége volt. És van.

Megadatott neki az is, amiért idős korában oly sokat fohászkodott. Dániel, az egyik unokája immár ugyancsak lelkipásztorként, nagyapja életművének szellemében erősíti tovább híveinek hitét és reményét.

Szilvássy József