Amerikai rulett, nukleáris töltettel

Az Egyesült Államok, a franciák, a németek és a britek, illetve Kína és Oroszország kétéves tárgyalás után írta alá Iránnal az atomalkut, mely szerint Teherán leállítja nukleáris programját. 

Bár ezt az egyezséget a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség szerint is betartotta az iráni fél, az kétségtelen, hogy a szíriai és a jemeni konfliktusokban fegyveres milíciákat támogatott, és az is biztos, hogy ballisztikus rakétaprogramját folytatta. Erről viszont nem szólt a megállapodás, tehát ezt számon kérni sem jogos. 
 

Trumpot viszont mindez nem izgatja, és a közvetlen következmények sem. Mert az biztos, hogy az európai partnerek nem értenek egyet a döntésével, és az is, hogy Iránon belül a keményvonalasok örömmel veszik az amerikai trollkodást, mert végre erre hivatkozva ők is keménykedhetnek egy kicsit. Ezzel Róháni elnöknek, aki az alkut még Barack Obamával hozta össze, minden hazai tekintélye elillanhat – ezzel pedig a mérsékelt iráni belpolitikai vonal egy időre eltűnhet a színről. 
Trump bejelentette, hogy a szankciókat is visszaállítja, sőt, a korábbiakhoz képest akár szigorítja. Washington rövidesen a polgári repülőgépek és alkatrészeik eladására vonatkozó büntetőintézkedéseket lépteti életbe, ami fájóan érinti a Boeinget és az európai Airbust. Ez az iráni gazdaságot is érzékenyen fogja érinteni, hiszen éppen kezdte megérezni a kereskedelem ízét, mire újra visszahullik a gazdasági határzár. Merthogy az USA mindenkit büntet majd, aki kereskedik Teheránnal, így az Európai Uniónak sem marad sok választása, mint betartani az amerikai szankciókat, hacsak nem akarják a cégek az amerikai piaci jelenlétüket is kockáztatni – ez pedig aligha érné meg. 
A republikánus amerikai héják most azt gondolják, hogy keménykedéssel Teherán újra tárgyalóasztalhoz kényszeríthető, és jobb megállapodást lehet tőle kicsikarni. Kockázatos döntés, ha bejön, akkor – mint Észak-Korea esetében, bár még ott sincs kész megállapodás – lehet áttörés; ha viszont elszámolták magukat, akkor karnyújtásnyira az újabb közel-keleti háború, rosszabb esetben a felgyorsított iráni atomprogram. Akkor pedig megelőző izraeli csapásokra számíthatunk, Jeruzsálem máris légicsapást mért egy szíriai katonai támaszpontra. Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök egyébként is azok közé tartozik, akik kifejezetten örülnek az egyezmény felmondásának – Izraelnek ugyanis meggyőződése, hogy Irán így is, úgy is atomfegyver kifejlesztésére törekszik.

Trump tehát folytatja az unortodox külpolitikát, több fronton diplomáciai háborúba keverve Washingtont. Hogy lesz-e elég embere, akik mindezt végigtárgyalják, idegekkel bírják, az hamarosan kiderül. Ami biztos, hogy a nemzetközi szövetségesei lelkesedése tovább csökkenhet. Még az is lehet, hogy a többi nagyhatalom, ha Irán tényleg hajlandó erre, fenntartja a megállapodást a perzsa állammal az Egyesült Államok nélkül is. Ez viszont komoly szakadást jelentene a transzatlanti kapcsolatokban. A Fehér Ház lépése ráadásul hivatkozási alapot teremt a nemzetközi egyezmények egyoldalú felmondásához, ennek titokban már most tapsikol Moszkva és Peking, hiszen ezzel itt a komoly precedens, hogy – az egyébként amerikai és euroatlanti értékeket hordozó – nemzetközi jog nem mindenható.

Másképp fogalmazva, még ha Trump kockázatos húzása be is jön és valami csodával határos módon a teheráni és washingtoni héják véletlenül képesek lennének megegyezni, még ebben az esetben is számos olyan járulékos kár esik a világbékét őrizgető nemzetközi intézményrendszerben és szövetségesi kapcsolatokban, hogy többet veszíthetünk a trumpi döntéssel, mint amennyit nyerni lehet.