Álmában magyarul

Időről időre betoppanok az egyik szlovák alapiskolába, hogy fiamat hazavigyem a tollaslabdázásról. Ugyanaz a szlovák edző foglalkozik a magyar és a szlovák alapiskola csemetéivel, ezért azok előszeretettel látogatják itt is, ott is az edzéseit. A gyerekek kedvéért Rašo, mert így hívják az edzőt, megtanult kicsit magyarul, csemetéink meg az ő kedvéért vágják a szlovák szakkifejezéseket is. Ahogyan tehát ballagok az iskola folyosóján, fiatal szülőket látok ácsorogni a napközi otthon ajtaja előtt. Az arcok ismerősek a városból, a hivatalokból és a boltokból, leginkább azon lepődöm meg, amikor magyar hangfoszlányok ütik meg a fülemet.

Az egyik beszélgetőtársban felfedezem fiam egykori óvodás barátjának az édesanyját. Megtudom, a szintén harmadikos gyerek átlagos tanuló, inkább a zene és a képzőművészet iránt érdeklődik. – Talán, mert ahhoz nincs szükség nyelvtudásra – préselem ki a fogaim közül a szlovák iskola falai közé nem illő megjegyzést. Látom ám, hogy mialatt mi beszélgetünk, a gyerekek egymás után hagyják el szüleikkel a napközi otthon öltözőjét. Délután négy óra, negyedöt is lehet már, de az asszony gyerkőce csak nem jön. Az anyuka elmondja, minden nap ilyentájt járnak haza, bár ő munkanélküli. Egy gondjuk van, hogy nem tud odahaza tanulni a gyerekkel, mert ő nem érti a szlovák matematikai, természetrajzi kifejezéseket, és bizony a fogalmazást is inkább a napköziben nézetik át a nevelőnővel. Elképzelem az odahaza zajló felemás beszélgetést, amikor megkérdi csemetéjétől, mit mondott „slovenčinán” az „učiteľka” és milyen jegyet kapott aznap a „žiackába”, mégsem ettől lesz libabőrös a hátam. Elgondolom, hogyan is vélekedhet a harmadikos tananyagban segíteni sem tudó szüleiről a gyerek! Az anyuka jól tudja, mire gondolok, mert hirtelen vált, és elmondja, a szlovák iskolákat látogató, egyébként persze magyar(!) édesapa ragaszkodott ahhoz, hogy a gyerek államnyelven tanuljon. Pedig a fiúcska, lázálmában magyarul beszélt, amikor nagybeteg lett az iskolai beiratkozás előtt. Ő kérte a férjét, írassák magyar iskolába, hogy foglalkozhasson vele. Még mit nem? – válaszolta az apuka. Mit szólnának a munkahelyén, a vasúton, ahol mindenki szlovák? A gyerek azóta szlovákul tanul ugyan, de magyarul zenél, és gyönyörűen fest az anyanyelvén. Közel a beíratás, ha szeretjük a csemeténket, ne kívánjuk tőle, hogy titokban álmodozzon az anyanyelvén.