Államfői handabanda

Szlovákia köztársasági elnöke, Ivan Gašparovič ezúttal sem volt képes önmagán felülkerekedni. Mivel az ilyesmi mindenekelőtt a politikusi neveltetéstől függ, nagy tételben lehetett volna fogadni arra, hogy a legfrissebb újévi beszéde is olyan messze lesz e műfaj legjobb darabjaitól, mint George Bush George Washingtontól. Mit is várhattunk volna Vladimír Mečiar egyik volt vazallusától? Még ha uborkafára történő kapaszkodása kö-zepette végül meg is tagadta a keresztapát...

Egyébként sem volt eddig szerencsénk itten a köztársasági elnökökkel. Bár Michal Kováč, aki ugyancsak Mečiar istállójából került ki, tulajdonképpen megemberelte magát anno. Rá is faragott – családjával együtt... Épp Gašparovič volt az egyik pribék, aki a parlament elnökeként elsősorban ezért alázta meg, degradálta őt vén fószerré ország-világ füle hallatára... Aztán jött egy harmadvirágzását élő kassai operettpolitikus, Rudolf Schuster. Róla, többek között, az a fáma is járta, hogy villámlás közben is pózolhatnékja volt, mert azt hitte, fényképezik... Hogyne, hiszen a legharsányabb kereskedelmi médium, a Pavol Rusko-féle Markíza igyekezett belőle embert csinálni. Mivel Mečiar volt az ellenfele, a nagy igyekezetből, sajnos csak egy felejthető államfőre futotta... Ivan Gašparovičból ugyanígy lett köztársasági elnök. A kész helyzet elé állított plebsz újra a kisebbik rosszként volt kénytelen megválasztani őt Mečiarral szemben. Schuster viszont annyiban karakánabb volt Gašparovičnál, hogy legalább a látszatra ügyelt. Amikor államfő lett, rögtön lemondott választási pártja, az SOP elnöki posztjáról. Hogy Gašparovič államfőként is az általa alapított párt, a HZD elnöke maradt egy ideig, és továbbra is az őt támogató politikai pártok drukkere maradt, az egyszerűen bárdolatlanság. Következménye pedig az, hogy hivatalos megnyilatkozásait még jóindulattal sem igen lehet objektívnek nevezni, s lehetetlen megkülönböztetni egy-egy naphosszat a söntéspultot támasztó, folyvást önérdekű világfájdalommal terhelt kocsmai szószátyár, vagy egy harmadrangú szakszervezeti csinovnyik képmutató és földszintes handabandájától. Ezért is fölösleges konkrétan idézni a szóban forgó beszédből. Amelyben nyoma sem volt egy államfőtől méltán elvárható független mérlegelésnek. Olyannyira hemzsegett a méltatlanul demagóg, populista felhangoktól, a kormánykoalíció elleni célirányos uszítástól, a hiteltelen moralizálástól, mintha Robert Fico, az ellenzék egyre groteszkebb módon erőlködő vezére fogta volna szerzőjének ceruzáját... Az ilyesmire persze nem volt szükség, hiszen közszereplői előélete, hintapolitikusi jelleme eleve a haszonelvű és önkéntes fölkínálkozásra predesztinálja Gašparovičot. E képbe tökéletesen beleillik az is, hogy a beszédében egy félmondat erejéig sem kerültek említésre a Szlovákiában élő nemzetiségek, etnikai csoportok. Miért is foglalkozott volna velük, ha jogi doktorátussal rendelkező „alkotmányozó politikusként” azon munkálkodott mindig, hogy ez az állam kizárólag saját nemzetének állama legyen...