Alaposan megkésett főügyészi látlelet

čižnár vél

Már nemcsak az elemzők és szakértők, illetve az ellenzék, hanem a főügyész szerint is romlott a rendszer. Jaromír Čižnár felébredt.

Beteg rendszer, amely a gazdák tönkretételét szolgálja. Amiről tudniuk kell a működtetőknek, hiszen éveken keresztül épült ki, nem egyik napról a másikra. Nagyjából így foglalható össze a főügyész hét közepén tartott expozéja, amely során erős szavakkal írta le, mennyire bűzlik az agrárdotációs rendszer. Jaromír Čižnár tette ezt a bejelentést az után, hogy Kelet-Szlovákiában személyesen találkozott a megkárosított gazdákkal. Olyan is van köztük, akinek a rendőrök korábban csak annyit mondtak: ha már tízszer egymás után sikertelenül tett feljelentést, tegye meg tizenegyedszer is!

Ha ezeket a vádakat egy ellenzéki politikus fogalmazná meg – akinek gyakorlatilag munkaköri kötelessége kritizálni a kormányt –, vagy egy kommentátor, elemző, a kormánypárti politikusok szokás szerint legyintenének. Ám ezúttal a Smer által 2013-ban megválasztott Čižnár mondott lesújtó kritikát. Ezek után senki sem tehet úgy a kormányoldalon, mintha semmi sem történt volna, csak pár elégedetlen hőbörgő panaszkodik. Ennek ellenére ne legyenek illúzióink, Gabriela Matečná ugyanúgy marad a helyén, mint az összes sáros miniszter. Pedig a földművelésügyi tárcavezető felelőssége hatványozott. Nemcsak azért kellene távoznia, mivel politikai értelemben 2016 óta felelősséget visel az ágazatért, hanem azért is, mert a főügyész által betegnek nevezett rendszer kialakításában korábban a Szlovák Földalap igazgatójaként aktívan részt vállalt.

Itt érdemes egy rövid kitérőt tenni az ellenzékhez, amely több héttel a mezőgazdaságban elhatalmasodó visszaéléseket feltáró riportok után kezdte el gyűjteni az aláírásokat a Matečná leváltását megcélzó parlamenti ülés összehívására. Egy ilyen ülést már régen össze kellett volna hívni, Čižnár kritikája a sokadik szög a miniszter politikai koporsójába. Míg az elmúlt években az oppozíció szinte táboron belül versengett abban, melyik minisztert hányszor akarja leváltani – nem ritkán a nyilvánosság számára értelmezhetetlen okokból –, az utóbbi két hónapban elaludt. Robert Kaliňák parlamenti leváltását akkor kezdeményezték, amikor már tárgytalanná vált, Robert Fico menesztését szintén, most pedig Matečnával vártak túl sokáig. Az odáig rendben van, hogy az ellenzék nem akarta lenyúlni a tüntetéseket, nem tolakodott a pódiumokra. Ám a „parlamenti munkát” ettől még el kellett volna végeznie, akkor is, ha egy-egy bizalmatlansági indítvány borítékolhatóan kudarcba fullad.

Végezetül érdemes elgondolkodni a bilit kiborító főügyész indítékain. Čižnár ötödik éve vezeti az ügyészséget, az agrártámogatások lenyúlásában, a visszaélésekben, a gazdák megfélemlítéseiben erősen benne voltak a bűnüldöző szervek is, közte a helyi ügyészségek. Az ügyészek kinevezéséért és munkájáért pedig Čižnár a felelős. Ez az az ország, ahol a számtalan korrupciós botrány ellenére emberemlékezet óta nem ítéltek el vezető politikust vagy oligarchát, a főügyész pedig az ezért felelős hatalmi ág egyik intézményét vezeti sokadik éve. Szép, hogy most rávilágít a problémák egy részére, ám ő sem tehet úgy, mint akit most teleportáltak ide a Marsról.

Ahhoz, hogy felbuzdulása hiteles legyen, neki és az általa vezetett ügyészségnek is ki kell vennie a részét a munkából. Különben üres duma, alibizmus és porhintés az egész.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?