Akkor siránkozzunk?

Alig négy hónappal Szlovákia uniós csatlakozása előtt meghökkentő jelenségek ütötték fel a fejüket. Nálunk is akadnak önjelölt címkézők, akik egészen sajátos értékrend alapján kezdik osztályozni politikai partnereiket. Jómagam meg nem tudnám mondani, hogy Csáky Pál miért hiszi önmagát euroderűlátónak, s miért bélyegezte meg Ján Figeľt europesszimistának, hiszen hazánk eddigi főtárgyalója éppenséggel nem tartozik a szlovák kereszténydemokraták fundamentalistái közé. Ugyancsak nem tudok egyetérteni azokkal, akik meg nekibúsulva, csüggedten várják az idei május elsejét, amely mindenképpen történelmi jelentőségű eseményt jelent majd tájainkon. Jó okunk lesz az örömre, hiszen vissza térünk oda, ahova ez a térség szellemi kötődésben mindig is tartozott, vagyis a demokratikus értékrendet valló Európába. Az öröm mellett tisztánlátásra, divatos kifejezéssel: eurorealizmusra is nagy szükségünk lesz, mert messze még a Kánaán, és késő tavasztól bizony egyetlen uniós sült galamb sem repül senki szájába. Már most is érzékelhetjük, hogy az úgynevezett Mageurópa döntéshozói semmi kedvezményt sem nyújtanak a csatlakozó országok cégeinek és vállalkozóinak, pedig azok nem az önhibájukból, jelentős hátránnyal szállnak be az európai gazdasági ringbe. Az agrártámogatásokban kikényszerített – az eddigi és az új tagországok közötti – kettős mérce, a kétsebességű Európáról fecsegő néhány udvari kikiáltó azt igazolja, hogy akadnak, akik máris másodosztályú taggá fokoznák le a most csatlakozókat. Aligha akad számunkra jobb megoldás, mint ilyen körülmények között is talpon maradni. Leginkább szakértelem, kreativitás és műveltség szükségeltetik a helytálláshoz. A magyar ember és általában a közép-európai polgár évszázadokon át egyiknek sem volt hiányában. Nobel-díjasok, más kiváló elmék, s velük együtt kitűnő mesteremberek és gazdák sokasága igazolja ezt. Az ő példájukból ösztönzést merítve kell szakítanunk azzal az évtizedeken át belénk sulykolt beidegződéssel, hogy minduntalan odafentről várjuk a mindenható megoldásokat, holott mostanság már úgy módosul a régi mondás, hogy segíts magadon, s pályázatok, egyéb elérhető pénzforrások révén az unió és a szaktárca is megsegíthet. Ezért tölt be egyre fontosabb szerepet a műveltség is. A világnyelvtudás, az informatikai minimum egyre inkább olyan természetes elvárás, amely nélkül a legtöbb ágazatban és szakmában még a kisvállalkozók és a magángazdák számára sem terem babér. Sorsdöntő hónapok, évek következnek, amikor a kormánynak és a szaktárcáknak, valamint a legkülönbözőbb tanácsadó intézményeknek a lehető legnagyobb szakmai segítséget és feltételeket kell nyújtania mindazoknak, akik a mostaninál jóval nehezebb versenyszférába kerülnek. Ha így lesz, akkor fokozatosan csökkenhet az oktalanul vagy elcsüggedve siránkozók és növekszik majd azoknak a száma, akik már látják a fényt az alagút végén, sőt: jórészt saját tudásuk és szerencséjük révén már ki is jutottak a sötétségből.