„Akinek van szeme, látja…”

Aztán elsírta magát, nyilván a felhalmozódott elkeseredettséggel és idegi feszültséggel kapcsolatosan. 2007-et írtunk ekkor, s a bűnbánó mészölyi vallomás apropóját az szolgáltatta, hogy a horvátokkal közösen beadott, Kisteleki- és Gyárfás-féle magyar Eb-pályázat a nagy nekigyürkőzés és hódító lobbihadjárat ellenére 0 (azaz nulla) szavazatot kapott Cardiffban.Most ismét pályázunk, az MLSZ ráhajtott a 2020-as Európa-bajnokság egyik helyszínére (akkor már nem országok, hanem városok fogják rendezni a kontinenstornát, Európa-szerte, szétszórva). Pályázunk, s ez jó hír. Azt mutatja: vannak ambícióink. Hamarosan stadionjaink is lesznek. Csak futballunk nincs. A magyar kormány húzóágazatként jelölte meg a focit, ennek megfelelően pumpálja is bele a pénzt rendületlenül – olykor közvetlenül a költségvetésből (lásd a debreceni stadiont), olykor állami cégeken keresztül (lásd a Szerencsejáték Zrt.-t, amely 2012-ben 250 millió forinttal szponzorálta a Fradit), olykor pedig közvetve, adókedvezmények formájában (a vállalkozások a társasági adó egy részét a látványsport támogatására fordíthatják).  – S vajon mi a rossz abban, ha futballstadionok és sportközpontok épülnek? – kérdezi a Fidesz az elégedetlenkedőktől. Önmagában a stadionépítésben valóban nincs semmi rossz. Abban már inkább, hogy mindez részben közpénzből valósul meg, holott a profi futballnak piaci környezetben kellene léteznie. A Tárki (Társadalomkutatási Intézet) májusi jelentéséből ráadásul az derült ki, hogy a magyar népesség 46,6 százaléka szegénységben és társadalmi kirekesztettségben él, vagyis az életminősége szempontjából sokkal fontosabb lenne az egészségügy, a közoktatás vagy a kultúra kiemelt támogatása. Először új, korszerűen felszerelt kórházakra és modernizált iskolákra volna szükség, s ha ezek megvannak, utána épülhetnek a stadionok is – nem pedig fordítva. Meglehetősen ellentmondásos az is, ha az állami pénzosztás kedvezményezettjei olyan futballklubok, mint a tradicionális egyesületnek semmiképpen sem nevezhető Mezőkövesd Zsóry SE, ahol a klubelnök a belügyminisztériumi államtitkár, Tállai András, aki a Fidesz parlamenti képviselője. A mezőkövesdi klub idén 400 millió forint állami támogatásban részesült, ehhez jött még 190 millió forint a tao-pénzekből, ami együttvéve meghaladja egy átlagos magyar élvonalbeli klub éves költségvetését. Vagy ott van az Orbán Viktor által alapított Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány, amely 3500 férőhelyes „milliárdos ékszerdobozt” építtet Orbán Viktor szülőfalujában, az 1800 lakosú Felcsúton (s amely alapítvány társasági adókedvezmény formájában 2012-ben 2,8 milliárd forintot kapott az építési munkálatokra – jóval többet, mint bárki más). Úgyhogy nem a stadionépítéssel van a baj, hanem a mutyival, a pártérdekekkel, az összefonódásokkal. Meg a hivatalos propagandával, amely a kritikátlanul lojális közszolgálati média révén azt próbálja elhitetni a közvéleménnyel, hogy a magyar futball nem kudarc-, hanem sikertörténet. „A magyar profi futball teljesen életképes” – nyilatkozta Orbán Viktor augusztus elején a Puskás Akadémia honlapjának, csupán néhány héttel azután, hogy kirakatba tett klubcsapataink (Videoton, Győr, Debrecen, Honvéd) szégyenszemre már az első fordulókban kibuktak az európai kupákból. Életképes? Hát hogyne. Láthattuk Bukarestben is. Vagy az egy másik magyar futball volt? S vajon életképes-e az a rendszer, ahol fair play-díjjal jutalmazzák a bundázó futballistát szerződtető klubtulajdonost? Ahol a klubok milliárdos adósságokat görgetnek maguk előtt? Ahol az élvonalbeli játékosok a fogadási maffia megbízásából adják-veszik a meccseket? Ahol az elnéptelenedő tribünökön háborús bűnöst éltetnek, de a rendőrség nem kezd nyomozni, mert ez „nem minősül bűncselekménynek”? „Akinek van szeme, látja, hogy a magyar futball nagy jövő előtt áll” – tette hozzá Orbán. Hát persze. Mindig, mindenki ezt vizionálja, évtizedek óta. A nagy, a szép, a fényes jövőt. Kár, hogy a jelen ilyen lehangoló.