AIDS-járvány fenyegeti Kelet-Európát

Egy nemrég megjelent tanulmány szerint az exszovjet országokban ugrásszerűen növekedhet a HIV-fertőzöttek és AIDS-betegek száma, ha a hatóságok nem cselekednek. A szakértők szerint főleg a növekvő drogfogyasztás és a védekezés nélküli nemi kapcsolatok okolhatók az új fertőzésekért.

Egy nemrég megjelent tanulmány szerint az exszovjet országokban ugrásszerűen növekedhet a HIV-fertőzöttek és AIDS-betegek száma, ha a hatóságok nem cselekednek. A szakértők szerint főleg a növekvő drogfogyasztás és a védekezés nélküli nemi kapcsolatok okolhatók az új fertőzésekért.


A tanulmány - melyet a The Lancet című angol orvosi lapban jelentetett meg a Francia Egészségügyi Intézet Járványügyi Osztálya - a közép- és kelet-európai régiókat vizsgálta és hasonlította össze. A tudósok arra a következtetésre jutottak az adatok alapján, hogy a keleti régiókban, különösen a volt kommunista blokk területén lévő országokban, pl. Ukrajnában vagy Észtországban, a helyzet pillanatokon belül válságossá válhat.

A 27 országot felölelő tanulmány megfigyelései szerint az utóbbi öt évben a fertőzés terjedéséért leginkább a drogfogyasztás volt a felelős. A helyzet azóta jelentősen megváltozott, mivel a védekezés nélküli szex egyre szélesebb körben vezet fertőzéshez. A közel egymillió mai HIV-pozitív közül sokan szifilisszel és más nemi úton terjedő betegségekkel is fertőzöttek. Ezért a francia intézet szerint a következő években a fertőzések kombinált terjedésére is számítani krll. A HIV-fertőzés tehát már nem csupán a drogfogyasztókat és a melegeket fenyegeti, de a heteroszexuális kapcsolatokban is kezd megjelenni.

Az összeállítás szerint a legfertőzöttebb ország Ukrajna, ahol a népesség 1 százaléka, azaz közel 450 ezer ember HIV-pozitív. A betegek kilencven százaléka intravénás drogfogyasztóként fertőződött meg. Többen közülük hepatitis B és C fertőzést is szereztek.

Sok magyar beteg

Közép-Európa az adatok szerint jól áll a betegség elleni harcban, de a földrajzi közelség miatt tartani kell a fertőződés járványszerű terjedésétől. A Magyarországról gyűjtött adatok szerint 1996 és 2001 között 9 százalékkal több új esetet regisztráltak. Az itthoni HIV-fertőzöttek bázisát még mindig nagyrészt a homoszexuális és biszexuális férfiak jelentik. A régión belül Magyarország a felső középmezőnyben foglal helyet a tanulmány adatai szerint. Ez a szám azért ilyen nagy, mert a népességhez képest magas a fertőzöttség, az országot csak Lengyelország és Románia előzte meg az 1996-2001-es időszakban. A regisztrált esetek közötti eloszlás a 2001-es adatok szerint: Románia: 31%, Lengyelország: 44%. Románia azért áll ilyen rosszul, mert a nyolcvanas, kilencvenes években több ezer intézetben élő gyermek kapott fertőzött transzfúziót, illetve oltást ugyanabból a tűből.

"Jelenleg a HIV-fertőzöttség Közép-Európában alacsony szinten stagnál, de a terjedését elősegítő viselkedési formák sajnos jelen vannak minden országban, ahol vizsgálódtunk. Sürgősen szükség lenne tehát korszerű eszközökkel harcolni a HIV/AIDS terjedése ellen" - írja a tanulmány.

Nincs elég pénz kampányra

Az intézet szerint félő, hogy a keleti államok gazdasága még nem elég erős ahhoz, hogy komoly anyagi forrásokat áldozzanak a vírus terjedésének megfékezésére, vagyis az oktatásra és a prevencióra. Az adatok és az eddigi tapasztalat alapján azt figyelték meg a kutatók, hogy egy bizonyos pont után a járvány "kiugrik" az addigi szociális csoportokból és a hidat képező személyek révén a széles társadalmi rétegekben terjed tovább. A BBC szerint a régióban a hadseregben a sorozáson már az újoncok egyharmada HIV-fertőzöttként jelentkezik és akad fenn a rostán.


Minimális válaszlépések

A BBC szerint a hivatalos reakció igen lehangoló volt, hiszen például az orosz kormány tavaly mindössze egymilliárd forintnak megfelelő összeget költött az AIDS elleni harcra. Ez igen alacsony összeg egy ilyen jelentős feladatra. Érthető tehát, ha az országok kis egészségügyi költségvetésébe nem férnek bele a modern HIV-gyógyszerek, csupán alapvető ellátásra képesek. Egy nemrégi tanulmány szerint Oroszország, Fehéroroszország, Moldova és Ukrajna területén, ahol összesen egy és negyed millió fertőzöttet regisztráltak, csupán 733 embernek jutott kifejezetten HIV-fertőzésre kifejlesztett készítmény. A rendelkezésre álló adatok alapján ez kevesebb, mint Afrikában.

Ilona van der Braak, az Aids Foundation East West szervezet munkatársa a BBC-nek nyilatkozva elmondta, hogy nagyon rövid idő maradt a megelőzésre. "Körülbelül 10 év áll a rendelkezésünkre. Csupán rövid, lélegzetvételnyi időnk van, míg az emberek tömegesen kezdenek el meghalni" - jelentette ki a BBC-nek. Szerinte a probléma kirobbanása akár a világ egészségügyi problémája is lehet, hiszen ekkora méretű járványrobbanásra már nincsenek felkészülve a hatóságok.


Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?