A vidék nem egyenlő a mezőgazdasággal

Ne tessék feladni a reményt. Jobb híján ezzel szoktuk vigasztalni azokat, akik a nagy dérrel-dúrral beharangozott strukturális alapokkal megismerkedve ráébrednek, hogy éppen az őket érdeklő területre a szükségesnél jóval kevesebb pénz jut. Az igazi majd 2007 után következik, akkor válunk teljesen az unió pénzügyi támogatási rendszerének tagjává – vigasztaljuk őket.

Persze akkor sem lesz mindegy, mire lehet majd nálunk támogatást kérni. Erre már a mai helyzet is jó példa, a Brüsszel által megszabott kereteken belül minden ország maga választhatta meg a prioritásait, ami mögött általában komoly lobbiérdekek húzódtak meg. Civilizált helyeken azért ennek mérséklésére is kitaláltak eszközöket. A leghatásosabb a támogatási rendszert tartalmazó program társadalmi vitája, sőt a legjobb helyeken még ennek független értékelését is vitára bocsátották. Ezzel elérhető, hogy a legtöbbet emlegetett, kért területek is bekerüljenek a támogatott körbe, azok mellé, amelyek képviselői ugyan a nyilvánosság előtt keveset beszélnek, de annál jobban tudnak forogni az illetékes minisztériumi funkcionáriusok körében.

Nos, a 2004–2006-os időszakra érvényes programok esetében éppen ez a társadalmi vita maradt el. Nem volt rá idő, állítják az illetékesek, majd legközelebb. Tekintve, hogy a következő, 2007-től érvényes uniós pénzügyi-tervezési időszak programjait 2006-ban le kell zárni, nyilvánvaló, hogy az ehhez kötődő viták idén ősszel megkezdődnek és egész jövő évben tartanak majd. A brüsszeli, illetve pozsonyi szinten zajló események nagy hazai érdeklődésre tartanak számot, hiszen az így születő döntések alapján éljük le majd az első igazi uniós periódusunkat.

Nos, az első ilyen vita az elmúlt napokban megkezdődött, mégpedig a dél-szlovákiai magyarok számára húsbavágó területen, a vidékfejlesztésben. A vidék nem egyenlő a mezőgazdasággal – tette le javaslatát az Európai Bizottság. Ez egy évtizedek óta folyó vita eredménye. Míg korábban vidékfejlesztés címén szinte csak mezőgazdasági cégeknek adtak támogatást, a jövőben ez visszaszorul a vidéki élet egyéb területeinek javára. Az ok nyilvánvaló, az unió célja a vidéki lakosság helyben tartása, és manapság ez már bőven nem csak a mezőgazdaságtól függ. Ez csak első hallásra ilyen egyszerű, a mezőgazdaság a bőkezű támogatási rendszer eredményeként évtizedek alatt nagyon jó működő érdekérvényesítő rendszert épített ki.

Nincs ez máshogy nálunk sem, a földművelésügyi tárca MKP-s vezetés alá kerülése után hiába vártuk, hogy az új, meghatározó emberek érdeklődési köre esetleg tágabb lesz, mint elődeiké. Bár a gyakorlat szerencsére sok mindenben változott, a prioritások maradtak. Az ágazatból érkező vezetőktől nem is várhattunk mást, inkább arra számítottunk, hogy a választóira való tekintettel talán az MKP elkezd érdeklődni a „vidék nem egyenlő a mezőgazdasággal” elv iránt. Eddig ez nem történt meg és kíváncsian várjuk, milyen szerepet játszik majd Szlovákia az ezzel kapcsolatos brüsszeli vitákban.

Ne legyünk idealisták, már az is elég lenne, ha Simon Zsolt nem menetelne a régi időket visszasírók közt az első sorban. Jobb lenne ezt az ottaniakra bízni és csendben elfogadni a kialakuló kompromisszumot. Ne feledjük, az MKP szavazóbázisa vidéki és bőven nem csak mezőgazdaságból él. Ez érvényes lesz majd a brüsszeli keretek hazai átváltásakor is. Az MKP-s kormányba lépés ilyen szempontból sem sikerült valami fényesre. A funkcióba került vezetők azóta tapasztalatot szereztek, így csak reménykedhetünk, hogy ezúttal szélesebb érdekeket figyelembe véve döntenek majd. Már csak azért is, mert mostani döntéseiket már nem lehet tanulópénznek nevezni, ezúttal valóban komoly változásokról van szó.