A titokzatos csorbatói szerződés

A nagyhatalmakat nyilván az sem feszélyezte a döntés meghozatalakor, hogy több száz éven át kialakított birtokviszonyokat bontanak meg egyetlen tollvonással. Helyzetüknél fogva nem rendelkeztek kellő tájékozottsággal sem a Kárpát-medencében uralkodó körülményekről, sem döntésük következményeiről. Igaz, hogy a párizsi konferencián a Külügyminiszterek Tanácsa által elfogadott békeszerződés 1. cikkelye 4. bekezdésének b. pontja értelmében a magyar–csehszlovák határ pontos vonalát „a két érdekelt állam képviselőiből álló határbizottság” jelölte ki, s ugyanezen cikkely 4. bekezdésének c. pontja kimondja azt is, hogy: „Abban az esetben, ha nem jön létre a kétoldalú megál-lapodás Magyarország és Csehszlovákia között az átengedett területek lakosságát illetően, Csehszlovákia biztosítja számára az emberi és polgári jogokat.”

Azt, hogy e jogokat Csehszlovákia s ma Szlovákia milyen mértékben biztosítja „az átengedett terület” lakossága számára, most ne firtassuk, mert nagyon bonyolult és szövevényes hálót kellene kibogoznunk. Foglalkozzunk azzal a ténynyel, hogy 1949. július 25-én Csorbatón különleges vegyes bizottság ülésezett (magyar–csehszlovák), melynek tagjai „a megbízatási okmányok cseréjét és ellenőrzését követően, elismerve azok hitelességét, kihangsúlyozva abbéli igyekezetüket, hogy határozataik tovább mélyítik a két ország közötti barátságot”, döntöttek a csehszlovák–magyar közös határ mindkét oldalán elterülő 15–15 kilométer széles sávot érintő vagyonjogi kérdésekről.

Mielőtt hozzálátnánk a titkos dokumentum elemzéséhez, szükségesnek látom megjegyezni, hogy a csorbatói jegyzőkönyv címen ismertté vált dokumentumot a Magyar Népköztársaság kormányrendeletként publikálta a hivatalos közlönyben, míg Csehszlovákia egy a tárgyra vonatkozó, 1964. február 3-ból származó jegyzőkönyv szerint „(Csehszlovákiában a csorbatói jegyzőkönyv sem bejegyezve, sem a Törvénytárban publikálva nem volt)” Ugyanezen a tárgyaláson a Csehszlovákiát képviselő szakértői bizottság tagjai tolmácsolták Csehszlovákia abbéli óhaját, hogy a kérdést formálisan az eredeti megegyezés szerint kormányközi megegyezéssel kell lezárni.

Maga a csorbatói szerződés a jegyzőkönyv melléklete szerint 532, a mai Szlovákia területén található települést érint, mintegy 600 000 ha (hatszázezer hektár) földterülettel s a rajta található ingatlanokkal, Magyarországon a terület azonos, a települések száma valamivel kisebb. A jegyzőkönyv filozófiája sokak számára ismert: a döntéshozók sajátos módon és módszerrel azt a tarthatatlan helyzetet kívánták megoldani, hogy az akkori Csehszlovákia területén élő gazdának Magyarországon, míg az ott élőnek a határ északi oldalán találhatók birtokai. Csakhogy a két állam nem a fizikai személyek vagyoncseréjét valósította meg, hanem az általuk „szabad területek”-ként emlegetett vagyont egyszerűen elbirtokolták, a Jegyzőkönyv 5. cikkelye szerint: „Azon ingatlanok tulajdoni joga, amelyek ezen jegyzőkönyv 1. cikkelye értelmében a másik állam területén található, a Jegyzőkönyv aláírásának napján az illető állam tulajdonába kerülnek.” A 6. cikkely rögzíti azt, hogy a tulajdoni jog átszállása kapcsán az országok nem fizetnek térítést. Itt érdemes megjegyezni többek között azt is, hogy a csorbatói jegyzőkönyv 4. cikkelye egyértelműen utal a Beneš- dektérumok jogfolytonosságára, amikor kimondja, hogy: „a XV. Cikkely nem vonatkozik azokra a személyekre, akik a 33/1945 dekrétum alapján elveszítették csehszlovák állampolgárságukat, és megkapták a magyart.”

Néhány szó erejéig fontosnak tartanám, hogy visszatérjek a Budapesten 1964. február 3-án aláírt egyezményre, amely kiegészítő és végrehajtó rendelkezéseket tartalmaz mindkét fél számára. Az egyezmény, mely minősíti és meghatározza az ingatlanokat, azok területét és tartozékait, s meghonosít egy végtelenül izgalmas terminus technicust, tételesen a „szabad földek” és „szabad ingatlanok” fogalmát. Ennek alapján 1984 decemberének végén a csehszlovák jegyzék alapján még 4963 ingatlant tekintenek „szabadnak”, tehát az állam számára szabad prédának.

A magyar kormány 1978-ban javaslatot tett arra vonatkozóan, hogy a két állam közös nyilatkozatot tegyen közzé, miszerint mind a csorbatói szerződés, mind pedig az 1964. február 3-án kötött egyezmény határozatai megvalósultnak tekinthetők, indítékai okafogyottá váltak. A csehszlovák fél arra való hivatkozással, hogy 4963 szabad ingatlan kérdése még megoldásra vár, így a magyar kérdésnek csupán 1984. február 16-án tett eleget, mely nap után ingatlan már az egyik oldalon sem cserélt gazdát. Arra viszont nem esküdnék meg, hogy a jogtiprás is ezzel a nappal ért véget.

Érdekességként megjegyezhetjük, hogy a hamarjában összekutyult Csorbatói jegyzőkönyv mellékletéből kimaradt a teljes Ipolysági járás mind a 27 községével. A mulasztást a jegyzőkönyvben kézírással pótolták.

Ugyancsak érdekes kérdést és kutatási lehetőséget jelenthetne ráérő szakértő számára azon egyházi ingatlanok, szántók és erdőterületek jogi állapota, amely területek, például az Esztergomi érsekség esetében nagyjából Komáromtól Korponáig terjedtek, amelyről sem az első földreform, sem a csorbatói jegyzőkönyv nem tesz említést, érdekes módon mégis átkerültek az állam tulajdoni lapjára, majd pedig a Nagyszombati érsekség vagyonába.

Tudomásom van arról, hogy különösen a csereháti térség érintett községei keresték az igazukat, nehezményezve a csorbatói jegyzőkönyv intézkedéseiből fakadó sérelmeiket. Folyamodványaikat számos helyre elküldték, többek között átadták a térség parlamenti képviselőjének is, akitől azt a választ kapták, hogy az idő nem alkalmas a kérdéskör megbolygatására, mert a szlovákság érzékenységét érinti. Akkor 1994-et írtunk. Most a naptár szerint 2003 van, nem tudom, hogy időszerű-e bármiről is beszélni, ami a földdel kapcsolatos, ami a magyar emberek vagyonával, kárpótlásával kerül összefüggésbe.

A csorbatói jegyzőkönyv, és a tárgyhoz vonatkozó 1964. február 3-án megírt jelentés fejlécén ez olvasható: szigorúan bizalmas, csak belső használatra. Van ilyen, még a fejlett nyugati kultúrákban is. A tulajdonjog viszont, a hatályos alkotmány szerint szent, sérthetetlen, és nem évül el. Ez az én olvasatomban annyit jelent, hogy nem ismeretlen tulajdonosú földeket kellene keresni, hanem visszarendelni a tulajdoni jogot az eredeti tulajdonosoknak.