A terrorizmus elleni harc éve

Az USA 2002-ben is tovább folytatta a terrorizmus elleni globális küzdelmet. Az afganisztáni sikereket követően a terrorizmus elleni fellépést kiterjesztették szinte az egész Földre. Amerikai tanácsadók érkeztek például Grúziába, hogy segítsenek kiképezni a grúz hadsereget a terrorizmus elleni harcra, de hasonló céllal jelentek meg az amerikaiak a Fülöp-szigeteken is. Ezen kívül meg kell még említeni Jement, a délkelet-ázsiai országokat és Közép-Ázsiát is. Az amerikaiak azonban nem csak a terrorizmusra összpontosítanak, hanem a vele összefüggő többi veszélyforrásra is. Ezek közül a legfontosabb Irak, amely 2002-ben újra központi problémává nőtte ki magát a nemzetközi kapcsolatokban. Washington az ENSZ-ben elérte, hogy elfogadjanak egy újabb határozatot, amely a tömegpusztító fegyverek feltárására és teljes megsemmisítésére kötelezi Irakot. Amennyiben ez nem történik meg, Bagdad minden eszközzel, tehát fegyveres erővel is kényszeríthető lesz az említett lépések megtevésére. Az elmúlt hetekben a washingtoni diplomácia még egy jelentős feltételt támasztott Irakkal szemben. Az amerikai külügyminiszter kijelentette, hogy nem elég, ha Irak megsemmisíti a tömegpusztító fegyvereket, hanem az iraki népnek biztosítani kell a jogot, hogy saját maga válassza meg az ország vezetőit. Mindenesetre nyilvánvaló, hogy az USA nem bízik a bagdadi vezetésben, illetve abban, hogy Irak teljesíteni fogja az említett feltételeket, ezért folyamatosan növeli fegyveres erőinek létszámát és csapásmérő képességét az Irakot körülvevő térségben.

Irak kérdése jelentős hatással volt Európa és az USA kapcsolataira is. Az elmúlt év eseményei is megmutatták, hogy a közös európai külpolitika és biztonságpolitika egyelőre még csak papíron létezik. Az európai országok közül Nagy-Britannia egyértelműen támogatta az USA-t, hasonlóan még néhány más európai ország (például Olaszország, Spanyolország). Franciaország álláspontja jelentősen módosult. Míg eleinte egyértelműen ellenezte az amerikai szándékokat, később már sokkal nagyobb megértést tanúsított (Párizs álláspontjára valószínűleg hatással voltak a franciákat is érintő terrorista akciók). Az elmúlt év egyértelmű vesztese a nemzetközi kapcsolatok terén Németország. A gyengélkedő német gazdaságon és az új körülményekhez csak szerény mértékben alkalmazkodó német hadseregen túl az ország tekintélyének drámai csökkenésére leginkább a német választási kampány eseményei voltak hatással. Schröder kancellár a kampányát nagymértékben az Amerika-ellenességre építette, amit azért elég nehezen viseltek Washingtonban (érdekes megemlíteni, hogy miután Jacques Chirac megnyerte a francia elnökválasztást, Washingtonból nagyon meleg hangvételű gratulációkat kapott, annak ellenére, hogy Párizs nem az USA iránti feltétlen elkötelezettségéről híres, míg Gerhard Schröder még üdvözlő táviratot sem igazán kapott).

Tovább folytatódott Oroszország és az Egyesült Államok közeledése. Ebben a folyamatban az európaiak ismét csak statisztáltak és sokkal inkább csak reagálni voltak képesek az orosz–amerikai viszony változásaira, mint a Nyugat részeként aktívan befolyásolni a történéseket. Napjainkra Moszkva bizonyos speciális esetekben már fontosabb partner az USA számára, mint Európa. Szinte már közhelynek számít, hogy Szlovákia számára a parlamenti választásokat követően megnyílt az út a NATO-ba és az Európai Unióba. Tény, a meghívók azt jelentik, hogy a szlovák diplomácia elérte legfontosabb céljait. A lelkesedés és az öröm helyénvaló, azonban feltétlenül meg kell említeni néhány fontos dolgot mindkét szervezettel kapcsolatban. A NATO tagság azt jelenti, hogy Szlovákia része lesz a napjainkban legerősebb – sőt egyetlen igazán működő – biztonságpolitikai szövetségnek. Ha biztonságát komoly veszélyek fenyegetnék, számíthat szövetségesei segítségére. Ez egy ilyen kis ország számára létfontosságú. Csakhogy az éremnek van egy másik oldala is. Nem várhatjuk el, hogy jövőbeli szövetségeseink önzetlen segítséget nyújtsanak nekünk, ha esetleg bajban leszünk, mi viszont csak passzív „potyautasai” legyünk a kollektív biztonságnak. Ahhoz, hogy komoly partnerként tekintsenek ránk, nekünk is bizonyos fokú felelősséget kell vállalnunk és képességeinkhez mérten hozzájárulnunk „közöshöz”. Ez erkölcsileg és minden más szempontból is elvárható egy szövetségestől. A NATO tagság azt is jelenti, hogy az országnak „fel kell nőnie”. A jövőben már nem térhetünk ki bizonyos problémák elől azzal az indokkal, hogy valamilyen válsággóc messze van. Ott fogunk ülni az Észak-atlanti Tanácsban, ahol minden világméretű probléma felmerül, és állást kell majd foglalnunk. Ezen a ponton viszont meg kell említeni még egy dolgot. Az a NATO, amihez csatlakozni fogunk, már „nem az a NATO”, ami egy évtizede volt. Katonai oldala valamelyest háttérbe szorult, mára már egyre inkább a politikai együttműködés kerül előtérbe. A hét ország csatlakozásával a szövetség már sokkal inkább „politikai klubra” fog hasonlítani.

Hasonlóképpen fontos Szlovákia csatlakozása az Európai Unióhoz is. Sajnos, a lakosság nagy része nagymértékben úgy tekint az EU-ra, mint egy pénzeszsákra, amelyben, ha belépünk, eljön a Kánaán és nagyon gyorsan emelkedni fog az életszínvonal. Tény, hogy hosszútávon egyértelműen pozitív hatással lesz a lakosság életszínvonalára a csatlakozás. Sajnos azonban Szlovákia lakosságának jelentős részére jellemző, hogy az államtól várja a csodát, problémáinak megoldását (ez a mentalitás egész Közép–Európára jellemző és főként az elmúlt évtizedek következménye). Félő, hogy ez a „csodavárás” most olyan irányban módosul, hogy mostantól kezdve az Európai Uniótól fogják várni ugyanezt. Az Uniós tagság azonban semmiképp nem jelent majd nagyon gyors meggazdagodást. Amiért viszont mégis nagyon fontos, hogy a belépés elsősorban lehetőség. Lehetőség azoknak, akik tenni akarnak valamit. Lehetőség a jobb megélhetésre, amely azonban nem jön automatikusan. Még nagyobb mértékben megnő a jelentősége a munkaerő minőségének, az idegen nyelvek ismeretének.

A tagság lehetőség lesz a mezőgazdasági szférában dolgozóknak is, hogy magasabb életszínvonalon éljenek. Fontos viszont, hogy az érkező dotációkat modernizációra fordítsák és ne „éljék fel”. Természetesen az anyagiakon kívül számtalan más előnnyel fog járni az Uniós tagság. Ide tartoznak a tanulási lehetőségek, de például a gyakran utazók értékelni fogják a határellenőrzések fokozatos megszűnését is (Schwechaton a szlovák állampolgároknak nem kell majd a „non-EU citizens tábla alatt várakozniuk az ellenőrzésre).

A NATO és az EU meghívók legfontosabb következménye, hogy Szlovákia bekerül azokba a szervezetekbe, amelyek tagállamai ugyanazokat az értékeket vallják és ugyanahhoz a civilizációhoz tartoznak, mint a közép-európai országok. És éppen az a lényege az elmúlt évtizedben oly sokszor hangoztatott „Vissza Európába !” jelszónak.