A terror: veszély, most

Az iraki válság megoldásához való hozzájárulásunk parlamenti vitája óráiban tanúi lehettünk, ahogy kocsmai szesztestvérek és a hadművészet, a diplomácia és a történelemtudományok tanult művelői egyforma eltökéltséggel igyekeztek összehasonlíthatatlan jelenségeket, folyamatokat és személyiségeket összehasonlítani. Kiváló elmék vitatkoztak arról, párhuzam vonható-e például a Hitler által annak idején előidézett és most Szaddám Huszein által generált feszültség között. Vita arról, hogy ifjabb Bushnak, az USA elnökének előrelátása összehasonlítható-e Churchill, a brit oroszlán veszélyfelismerési képességeivel. Eközben gyakran kilóg a populizmus lólába. Természetes, hogy a legdadogósabb demagógot is vastapssal jutalmazzák, ha a béke olajágát lengeti, ellentétben az aranyszájú rétorral, ha terrorizmusellenességének véres karddal igyekszik nyomatékot adni.

Abban egyetértés alakult ki a vita során, hogy az iraki rezsim szalonképtelen. Ezt még Ševc, a kommunisták elnöke se vonja kétségbe. Manapság tehát nem fordulhat elő, ami a múlt század harmincas éveinek második felében gyakran megesett, tudniillik hogy vezető európai politikusok azzal tértek haza Berlinből Londonba, Párizsba stb., hogy kijelentették: ez a Hitler már-már úriember. Néhány szlovákiai politikus mostanában azzal diszkreditálja a baloldali eszmét, hogy az iraki diktátort ugyan utolsó gazembernek minősíti, de megjegyzi: minden, ami Irakban történik, a társadalmi egyenlőtlenségben gyökerezik. Tény, a muzulmán országokban élő diktátorokra se a szociális érzékenység jellemző. Csakhogy a szegénység (és a diktátorok általi manipulálhatóság) felszámolása jó esetben is évtizedeket vesz igénybe. A terror gyökereinek kitépése viszont azonnali teendő.

Az összehasonlíthatatlan dolgok összehasonlítása során az emberek rendszerint történelmi kirándulást tesznek. Tegyünk mi is, és mondjuk ki, hogy nálunk a fanyalgók egy kis része Neville Chamberlainra emlékeztet, aki brit miniszterelnökként Hitlert még 1938-ban is úriembernek minősítette. Utódának, Churchillnek volt mit csinálnia, hogy e vaskos tévedés következményeit helyrehozza. Sokan felteszik mostanság a kérdést: mivel magyarázható, hogy az USA Irak-ellenességének támogatásában a britek amerikaibbak az amerikaiaknál. Még azok is támogatják az amerikai elnök törekvéseit, akik Bush stílusát a „texasi” jelzővel illetik. A britek nem felejtik, hogy az Egyesült Államok a 20. században kétszer megmentette az öreg kontinenst. Most nem a teutonok jelentik a veszélyt, hanem a terroristák.