A természet visszavág

Amikor Banglades egyharmada víz alá kerül egy pusztító ciklon miatt, amikor Jáva szigetén egy kitörő vulkán miatt menekülnek el ezrek, vagy amikor a Száhel-övezetben a Szahara rohamos terjeszkedéséről hallunk, elintézzük egy mondattal: a szegény országok nem tudnak védekezni a természeti csapásokkal szemben. De amikor a Rajna vagy a Duna napokra látványosan kilép a medréből, Portugália hetekig ég, vagy amikor New Orleans hónapokra víz alá kerül, akkor már elgondolkodunk: vajon ilyen sebezhetők vagyunk az internet és az űrhajózás korszakában? Most tekintsünk el attól, hogy a Katrina hurrikán elvonultával Louisiana szövetségi államban az első napokban káosz uralkodott, összeomlott az összehangolt segítség. A látszólag felkészült ember sokszor megtréfálja önmagát, hiszen 1995-ben egy hevesebb tektonikus mozgás nyomán a japán Kobe városában is összeomlottak a földrengésbiztosnak vélt közúti hidak és toronyházak. Nem ez az igazi probléma. Hanem az, hogy lebecsüljük a természet erejét, ebből adódóan pedig felelőtlenek és meggondolatlanok vagyunk. Alig kilenc hónap alatt két kőkemény leckét kapott az emberiség, az egyiket a távol-keleti cunami, a másikat pedig a Mexikói-öbölt feldúló Katrina hurrikán képében. Mindkét esetben határozottan kisebbek lettek volna az anyagi veszteségek, ha Thaiföld a szállodaépítés lázában nem semmisíti meg a természetes védőpajzsot nyújtó korallzátonyokat és mangrove erdőket, továbbá ha New Orleans lakosai nem teszik tönkre a Mississippi hullámtörő torkolatvidékét, a pusztító szélvihart fékező természetes ártereket, és a felelőtlen vízkiszivattyúzással nem indítják meg a város süllyedését. A Föld több mint 6 milliárd lakosa sok esetben nem tud összhangban élni a természettel, ám amennyire csak lehet, legalább az alapvető fizikai, meteorológiai, lemeztektonikai és oceanológiai szabályokat igazán figyelembe vehetnénk.

Ha nem, akkor egy újabb katasztrófa képében jön a soron következő büntetés. Ebben az esetben New Orleans 100 milliárd dollárt meghaladó kára csupán egyszerű viszonyítási alappá silányul. Vajon mekkora lesz a veszteség, ha a felhőkarcolók építésének lázában égő, s ezzel párhuzamosan a talajvíz viharos megcsapolása miatt máris süllyedő Shanghai, vagy egy kiszáradt tó fenekére telepedő, ezért szintén süllyedő és földrengésveszélyes Mexikóváros dől romba? És akkor még nem beszéltünk a globális felmelegedés okozta egyre szélsőségesebb és pusztítóbb időjárási jelenségek okozta kártételektől. Pedig eljön az idő, amikor az elementáris erejű természeti csapások miatt a kormányok rákényszerülnek gazdaságpolitikájuk módosítására. Ha a nagy biztosítótársaságok még néhány New Orleans-típusú káreseményt lesznek kénytelenek állni, akkor az egész tevékenységük veszélybe kerül, magukkal rántva a velük összefonódó bankokat is. Ezért ne lepődjünk meg nagyon, ha jövőre a Katrinára hivatkozva nálunk is több biztosítási szolgáltatás díja (különösen az árvíz ellen) felmegy. Vajon a szennyes hullámok által nyaldosott New Orleans vízválasztónak bizonyul gondolkodásunkban?