A temetés elmarad

<p>A kormánybukás után több elemző is úgy nyilatkozott, az SaS hajthatatlanságával megásta saját sírját, Sulík pártja arra a sorsra jut, mint 2002-ben az SOP, vagy 2006-ban az ANO. A legutóbbi világpolitikai fejlemények viszont azt mutatják, komoly az esélye, hogy a liberális tor elmarad. Sőt az SaS még meg is dicsőülhet szimpatizánsai szemében – persze, ha jól eltudják adni magukat. De ezzel tavaly sem volt gondjuk.</p>

Megbízható forrásokra támaszkodva az utóbbi napokban több külföldi lap is megszellőztette, hogy a német–francia eurótengely szerint a jelenlegi 440 millióról 1000, más források szerint akár 1500, sőt 2000 milliárd eurósra kellene emelni az euróvédőfalat. A mentőöv múlt heti bővítését megszavazó szlovákiai pártok erre egytől egyig úgy reagáltak: ez már nekik is sok.

Az EU-s vezetők egy újabb bővítési javaslattal tálcán kínálnák Sulíkéknak a mentőöves kampánypatront. A liberálisok ebben az esetben könnyen vethetnék közbe: és mi a különbség az októberi és az újabb emelés között? Miért volt az egyik életbevágóan fontos, olyannyira, hogy össze kellett kötni a kormány iránti bizalmi szavazással, s miért elfogadhatatlan az újabb emelés? Amikor az uniós partnerek ezt is, azt is ugyanolyan vehemenciával kérik. Persze a felvetésnek meglenne a maga populista éle, az ördög sokszor a részletekben lakozik, ám az üzenet szinte biztos, hogy hatékonyan működne.

A mentőövvel mint potenciális kampánytémával kapcsolatos másik fontos kérdés az, vajon márciusig csődbe megy-e Görögország. Azt már senki sem vitatja, hogy erre – valamilyen formában – előbb-utóbb sor kerül, a kérdés az, hogy az uniós vezetők – a döntés az ő kezükben van – „elérik-e” ezzel a választási kampány finisét. Ha igen, a liberálisok ismét összehúzhatják szemöldöküket, s elmondhatják: ugye, mi megmondtuk, hogy ez lesz. „Nem mentőövezni kellett volna, hanem minél hamarabb csődbe engedni a görögöket. Az már megint más kérdés, hogy a csődnél az időzítés kulcsfontosságú, s elsőrangú feladat a hellén összeomlás előtt feltőkésíteni az európai bankokat – a kampányban ez az üzenet is ütős lehet.

És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy a választópolgárok jelentős része elutasította a mentőöv bővítését, és jelenleg csak két párt van, amely ebben meghallotta hangjukat. Az SaS és Slotáék, utóbbiak viszont ezen a fronton szalonképtelenségük miatt nem jelenthetnek releváns konkurenciát Sulíkéknak. A kérdés csak az, ha véletlenül a jobboldali blokk márciusban ismét legyőzné Ficót, vajon mire lesz ez „elég”. Az SaS koalíciós potenciálja ugyanis jelenleg még Slotáék esélyeinél is gyengébb.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?