A szellemi ablaknyitás visszfényei

Alighanem érvényes ez a szlovákiai magyarság kultúrtörténetének kiadástörténeti hagyományaira is. Elmondható ugyanis, hogy a harmincas évek második felében a „Prager Könyvkiadó Bratislava-Pozsony” megjelöléssel megjelent számos könyvfordítás mára sem elévülő ösztönzéssel szogálhat. Ma már nyilván nem azzal a hat, a korabeli szovjet szerzőtől származó, magyarra átültetett könyvvel, amelyek a maguk idejében színfoltnak számítottak a kiadó több mint hatvan magyar nyelven megjelentetett kötete között. Ezzel a számmal a nem Magyarországon működő könyvkiadók közül a legtöbb magyarul megjelent kiadvány gazdájának tudhatta magát.

Jómagam a kiadó nevével még középiskolás koromban találkoztam, az ötvenes évek végén, amikor tanárunk néhányunkat megbízott azzal, hogy tegyük rendbe a helyi földműves-szövetkezet nem túl gazdag, de annál ziláltabb állapotban levő könyvtárát, s a biztonság kedvéért mentsünk át belőle néhány hasznosabb darabot az iskola könyvgyűjteményébe. Itt akadt kezembe Solohov Új barázdát szánt az eke című regényének 1938-as kiadása. Kissé eltűnődtem azon, hogy miként is jelenhetett meg ez a könyv az első Csehszlovák Köztársaság idején. Történelemkönyveinkben erről a korszakról ugyanis csak a kíméletlen kapitalista elnyomásról olvashattunk. Az pedig már végképp rejtély maradt számomra, hogy a regény – bár címének lírai hangzásával és tetszetős kivitelezésű, stílusos címlapjával ugyancsak beleillett a szövetkezeti iroda faliújságjairól áradó hangulatba – honnan is került ebbe a környezetbe. Később, egyetemista koromban ébredtem erre rá, amikor a hatvanas évek közepén megjelent Tur-czel Lajos Két kor mezsgyéjén című alapműve, mely árnyalt áttekintést adott a két háború közötti csehszlovákiai magyar irodalomról, annak társadalmi-politikai feltételrendszeréről, s lényegében a magyar kisebbség helyzetéről is. A monográfiából kiderült, hogy Eugen Prager, azaz Práger Jenő kiadópolitikáját az antifasiszta szellemiség határozta meg, mely a balodali beállítottságnak is teret nyitott. Solohov könyve minden bizonnyal valamelyik, a koncentrációs táborból viszsza nem tért nagykaposi zsidó orvos vagy patikus hagyatékából örződött meg, túlélve a háború utáni éveket, amikor a magyarlakta vidékeken a magyar beszéd és írás egyaránt tilosnak számított. A hetvenes évek elején az Irodalmi Szemle tanulmányt is közölt a Prager Kiadóról, melynek történetét Kollin Ferenc budapesti könyvtárszakos-hallgató dolgozta fel doktori disszertációként. Később az értekezés könyv alakban is megjelent.

Prager Jenő 110 évvel ezelőtt, 1904. május 28-án született Budapesten. Az 1918-19-es forradalmak bukása után Bécsbe emigrált, ahol üzletemberként könyvkiadással foglalkozott. Innen Dollfuss tekintélyuralmi rendszerének bevezetését követően székhelyét Csehszlovákiába tette át. Szociáldemokrata emigránsként kapcsolatot teremtett a hivatalos körökkel, amihez minden bizonnyal hozzásegítette apósa, a Csehszlovákiában menedéket talált volt hadügyi népbiztos, Böhm Vilmos is. A kormánytól szerzett anyagi támogatás kétségkívül közrejátszhatott abban, hogy a köztársasági elnök milliós adományából a kisebbségi magyar kultúra támogatására létrehozott Masaryk Akadémiával együttműködve megjelentette öt kötetben A magyar Masaryk címmel a köztársa-sági elnök műveit, majd Beneš-, Hodža- és Dérer-köteteket is kiadott magyarul. S ugyancsak kívánatos lenne, hogy ebbeli kiadói vállalkozásában hét évtized múltán mai folytatója is akadjon.

A rendszerváltás elején a Madách Kiadó gondozásában új fordításban megjelent a Világforradalom rövídített változata, s az utószóként szereplő tanulmány szerzője, Szarka László megállapította, hogy az egykori cseh politikusról a magyar érdeklődők körében szélsöséges értékelések élnek, „amelyek közös gyökere az eredeti Masaryk-írások hiányában másod-, harmadkézből szerzett értesülések és érvek érzelmi és ideológiai színezettsége”. A helyzet e téren mára sem változott meg lényegesen.

A két sorozatban – az Új Európa Könyvesházában és az Új Európa Kistükrében – megjelent szépirodalmi fordítások ablakot nyitottak a világ felé, és közel hozták a cseh irodalom értékeit a demokratikus, műveltségre éhes magyar olvasók számára – Magyarországra is átjuttatva. Több Čapek-művön kívül megjelent Olbrachttól a Nyikola Suhaj, a betyár és Vančura regénye, A szökés Budáról, melyből nemrég készült filmsorozat. A televízióban ezt végignézve a néző úgy érezhette, hogy a magyar dzsentri – Bolek Polívka megformálta – alakjában szinte a mai, nemzetiségi különbség nélküli újgazdagok kivagyiságának és az egykori mértékletes cseh polgári életvitelnek a sajátos szembesülésével találkozik. A szlovák–magyar viszonyt érintő katartikus hatással járt annak idején Milo Urban Élő ostor (Živý bič) című regényének a kiadása, melyben az első világháború idején kitört falusi népharag és a hatalom megütközése – ahogy Szalatnai Rezső írta – „nem a magyar népet, nem is a magyar nemzetet érte, hanem csak egy állami gépezet csavarszerű vidéki képviselőit”. A hatvanas évekbeli filmre vitelében viszont ugyancsak hangsúlyt kapott a magyarellenesség.

Szlovákiai magyar szerzőtől a Prager Kiadóban mindössze egy könyv jelent meg. Pedig Győry Dezső a Hodža miniszterelnők által alapított Magyar Újság hasábjain Tíz író keres egy kiadót! címmel nyílt levelet intézett Pragerhez egy irodalmi folyóirat megindítását kérve. Práger válaszolt is: Jelenkezik a Kiadó címmel. De a folytatás elmaradt. Aligha kétséges, hogy az üzleti vállalkozás rentabilitásával összefüggő okok játszottak közre.

S ebben már a piacgazdaság mai könykiadásra is kiterjedő tehertétele érhető tetten. A múlt az olvasóközönség mentalitásában visszájára fordulva találkozik a mával. Míg az egykori viszonylagos anyagi jólétet biztosító kispolgári életforma magában rejtette a szellemi horizont kitágításának lehetöségeit, a mai anyagi bizonytalanságban a szellemi tömegtáplálékot egyre inkább a színésznők, énekesek és politikusok magánéletét szellőztető képeslapok és a bulvársajtó termékei jelentik. Van belőlük a kioszkokban elég. Rájuk úgy-ahogy futja – még a munkanélküli-segélyből is. Olyannyira, hogy a közelmúltban senkinek sem tűnt fel: Pozsony kellős közepén, fényes nappal – amíg az eladó rövid ideig távol volt – szőrén-szálán eltűnt egy andalító szerelmi történeteket és képeslapokat árusító bódé.

A kultúra aligha szenvedett kárt.