A sírunk megásva – de ki tesz rá virágot?

Árgus szemmel figyelem, mi történik az itt élő magyarság háza táján. Ugyanolyanok vagyunk, mint a többi kisebbség: jók vagy rosszak egyaránt. Már nekünk is volt, és – úgy tűnik – megint lesz sok pártunk. Ezeket kellett volna egy fedél alá terelni és összefonni. Kezdem érteni az összefogás lényegét a magam olvasatában: egyetlen párt létezése esetén nem is volna lehetőség kivel e kicsi honban összefogni. Ha ilyen összefüggésben szemléljük az utóbbi időszak történéseit, azt kell mondani: nem is vagyunk mi ügyetlenek, persze, ketté kellett válni, hogy majd újra eggyé lehessünk...

Látszólag mindenkinek jobb, ha van saját pártja – no de ki az a mindenki?! Ezt bizony kevesen tudják. Megint lehet beszélni összefogásról, összeborulásról, no és közös sírásról, sőt – sajnos – sírásásról is. Sokszor elhangzott az elcsépelt mondás: egységben az erő, no és a jövő. A bajom ezzel az, hogy már se erőt, és jövőt pedig végképp nem látok.

Gyászdolgok történnek, bizony ám! Ez nem lehet véletlen. Ez így vagyon megírva a „figyelmeztetések könyvében”. A könyvet ne tessék keresni a könyvesboltokban! Ott még nem jelent meg, ezért önmagunkban kell keresgélnünk. Osztjuk egymást rendesen az „összefogás” érdekében, közben sebeket ejtünk egymáson – és nem is akármilyeneket! A múlt kísért bennünket, nem hagy nyugodtan. De a sebeket nem a múlt okozza, hanem mi itt és most. Persze tisztelet a kivételeknek. A kivételeket sohasem lehet kihagyni, mert ők erősítik a szabályt, a szabály pedig, úgy látom, arra való, hogy megsértsék. Vannak írott és íratlan szabályok, s mindegyiket illene betartani.

Az emberek már mindent látnak. Azt is látni fogják, hogy együtt ássuk a saját sírunkat, és lassan az utolsó szög is utat talál a koporsóba. 2020. augusztus 20-án nagy csinnadratta közepette megtörtént a nagy összeborulás. Visszatekintve talán hiba volt éppen ezt a napot választani. Túlságosan felemelő ünnepnap ez ahhoz, hogy nem egész 3 év után fittyet hányjanak az akkor szentesített együttműködésre. Nem egészen 3 év után újra tervezni kell a jövőt, miközben csak pár hónap van a választásig. A célt, sajnos, nem érjük el – ez már majdnem biztos. Október 1-én majd visszagondolhatunk a májusi történésekre, s foghatjuk majd a fejünket, mondván: valamit megint jól elszúrtunk. Azt mondják, minden síron nő virág, de hogy az általunk megásott síron nő-e, vagy jut-e rá majd legalább egy szál virág, azt nagyon kétlem.