A pucér bácsi, a vadkan és a magyar összefogás esete

Egy évvel ezelőtt ez a hír valószínűleg napokig vezette volna az ujszo.com olvasottsági listáját, pénteken viszont épphogy befért a top10-es lista végére, ami a kattintások számát illeti. A tárgyalások eredményéről az elsők között írtunk, és pár órán keresztül az online felület legfőbb pozícióját foglalta el a hír, még egy galériát is kiraktunk – vagyis aki akart, az kattinthatott, a hír szem előtt volt. A közös pártalakítás hírénél viszont érdekesebbnek bizonyultak az aktuális koronavírusos infók, a sertéspestis terjedése, az OECD katasztrofális gazdasági előrejelzése és a vaddisznót meztelenül kergető úriember sztorija is. Tudom, hogy egyetlen hírportál egynapos statisztikájából nem szabad messzemenő következtetéseket levonni, de a jelenség csak visszaigazol egy tendenciát, amit mindannyian látunk:

a szlovákiai magyar választó elfáradt, és a magyar pártok viszonyát már szinte csak az újságírók és maguk az érintettek követik nyomon.

És most, az uborkaszezon kellős közepén, a nagy hír hallatán mindenki más érdektelenséggel vegyes értetlenséggel teszi fel a kérdést: Miért csak most? És miért jó ez nekem?

A miért csak mostra egyszerűbb válaszolni, hát kezdjük ezzel. Azért most, mert már nincs nagyon hova hátrálni. Plusz

most jött el az a pillanat, amikor mindenki nyerhet a kiegyezéssel vagy a potenciális közös párttal.

A Híd próbál visszakapaszkodni és a vezetése per pillanat úgy látja, nagyobb esélye van egy platformmal a nagy közös pártban, mint egyedül. Az Összefogás elmondhatja, hogy az ő piknikje volt a kiegyezés katalizátora, és ha jól helyezkednek, az új pártban az erejükön felül lesznek képviselve. És ott az MKP. Per pillanat a legerősebb játékos, csakhogy új vezetéssel, amelynek nagyon kellett egy gyors győzelem. Az MKP megosztottabb, mint valaha, Forró Krisztián pedig azzal, hogy a magyar–magyar kiegyezés élére áll, kifoghatja a szelet a párton belüli ellenzéke vitorlájából. Egyrészt nagyon jól fog mutatni, ha ő lesz az az MKP-elnök, aki összehozza az egységes magyar pártot, másrészt némi sakkozással nyilván el tudja érni, hogy az új politikai szubjektumban a volt MKP-s kritikusok ne nagyon rúghassanak labdába. Látszólag tehát mindenki jól jár. A választó is?

Jó lenne, ha értékekről és elvekről is tudnék írni, de ahhoz még túl korán van. Ideális esetben egy olyan új párt fog létrejönni, amiben magára ismer minden szlovákiai magyar, Pozsonytól Királyhelmecig. Ez nem olyan nehéz, mint hisszük: ki kell dolgozni egy minimumot, amiből senki nem enged. Aztán pedig „csak” némi türelem kell a többiek iránt. Persze egy jó program sem árt, ami a már említett közös minimumra épül. Ha ez egy olyan politikával társul, ami konkrét ügyek mellé áll – mint a Szoroskői alagút –, akkor sikerülhet átütni az érdektelenség falát. A jó hír, hogy néhány politikai vezető ezt maga is látja. A legrosszabb esetben pedig az új párt funkciója kimerül a hatalom és a pozíciók átmentésében. Sajnos ez is egy lehetőség, mert már most látni, hogy megindult a helyezkedés minden oldalon. És mivel az egységes pártot „társadalmi megrendelés” szülte, minden ellene irányuló kritika a magyarság elleni támadásnak lesz beállítva. Ezt már ismerjük.

Szóval tudom, hogy már nagyon unalmas ez az egész, de azért fél szemünkkel figyeljük a politikai híreket. Még nem lehet ünnepelni, még nem kell semmit megköszönni. De ha a pártok tényleg meg tudnak egyezni, akkor

most fogják lerakni azokat az alapokat, amelyek a következő években meghatározzák a szlovákiai magyar politikát.

Ez messze nem olyan érdekes, mint a laptopját ellopó vaddisznót meztelenül üldöző német úriember, de sokkal nagyobb befolyással bír a jövőnkre. Úgyhogy figyeljünk és kérdezzünk. Ez nem fog tetszeni a politikusoknak, de hát azt mondják, hogy értünk csinálják – úgyhogy ez a legkevesebb.