Közös pártba egyesülne a Híd, az MKP és az Összefogás

sólymos forró mózes
Pozsony |

Ma délelőtt tárgyalóasztalhoz ült a Híd, az Összefogás és az MKP vezetése, hogy pártjaik együttműködéséről egyeztessenek. Úgy határoztak, közös politikai szubjektumban folytatják a munkájukat.

A találkozót az MKP pozsonyi székházába hívták össze, az egyes delegációkat pedig a pártelnökök vezették. A házigazda szerepében Forró Krisztián az MKP elnöke elmondta, megállapodtak, hogy egy közös pártot hoznak létre.

"Jelenleg munkacsoportok létrehozását szervezzük, amelyek a politikai programot, és a közös párt szerkezetével kapcsolatos kérdéseket hivatott megoldani" - tette hottá Forró.

Arra az újságírói kérdésre válaszolva, hogy új jogi szubjektumot hoznak-e létre, vagy az egyik szubjektum választási párttá alakulna, elmondta, az egyik ilyen szakmai csoport feladata lesz majd az is, hogy a közös párt létrehozásának technikai feltételeit is kidolgozzák.

"Egyetértés van abban, hogy közös pártot akarunk, amely a demokrácia és az Európához tartozás elveire épül. Ugyancsak egyet értünk abban, hogy erős képviseletet szeretnénk a magyar kisebbség és a déli régiók számára" - mondta Solymos László, a Híd vezetője.

Hozzátette, nem felszámolni szeretnék egymást, hanem együttműködni. Solymos arról is beszélt, hogy augusztus 20-án Komáromban aláírnak egy szándéknyilatkozatot, hogy mihamarabb létrehozzanak egy közös pártot.

Mózes Szabolcs, az Összefogás elnöke arról beszélt, a mozgalnuk az egységes magyar képviselet kialakítása érdekében jött létre. Hozzátette, a személyi és tematikus megújulást is fontosnak tartják. Elmondta, az egyes szakpolitikai témákra is mukacsoportokat hoznak létre. Újságírói kérdésre válaszolva úgy nyilatkozott, az egyes pártoknak nem támasztottak személyi feltételeket a többiek számára.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?