A proli újrafelfedezése

Majdnem természetesnek vettem, hogy eltartott néhány évig, amíg a magyarországi jobboldali politikusok szókincsében a „panelproli” helyett meghonosodott az „azért a melós is ember” szóösszetétel. Gyanítom, a Fidesz mérsékeltebb megnyilvánulásra edzett vezetőinek nem kis erőfeszítésébe került, amíg radikálisaikkal elhitették, a képviseleti demokrácia már csak olyan, hogy négyévenként van egy nap, amikor a kazánkovács szavazata is ugyanannyit nyom a latban, mint az akadémikusé. Most hadd ne találgassam, hogy e szóhasználati eltolódásban mekkora szerepe volt a politikai realitások felismerésének és mekkora a szociális érzékenységnek. Tény, hogy 2002-es választási veresége óta a jobboldal vezető ereje kevésbé hangsúlyozza, sőt, nem is emlegeti, hogy hatalomra kerülése esetén a helyzetükön egyébként is segíteni képesek lesznek a kedvezményezettjei. A jobboldali Fidesz balról igyekszik előzni a szocialistákat. Természetellenesnek tartom, hogy a Magyar Szocialista Párt dominanciájával működő kormánynak csak új, tegnapelőtt megválasztott elnöke határozta el magát arra, hogy hangsúlyozza: merjünk baloldaliak lenni. A baloldaliságot máshogy definiálja a tanult politológus, kevésbé precíz fogalmi apparátussal, mondjuk, a falusi pedagógus, és a fogalmat egészen csupaszra meztelenítve a kétkezi munkás. Mondjuk, akit a magyarországi jobboldal egyik ideológusa úgy öt éve csak panelproliként emlegetett. De akárhogy állunk is a baloldaliság definiálásával, abban biztosak lehetünk, a legképzetlenebb, politikai oktatásra sosem járt, szegénysége miatt most már újságot se olvasó melós is tudja, mit kellene jelentenie annak, ha valaki baloldaliságról beszél. Persze, nem árt, ha időnként kap némi bátorítást. Gyurcsány bátorított. Ma még nem tudhatjuk, hány pénzt ér ez a bátorítás, és hogy milyen ércből verték ezt a pénzt. Fabatkáról van-e szó, vagy nemesfémből vert tallérról. A baloldaliak közül sokaknak nem könnyű napirendre térniük afölött, hogy milliárdos lett Magyarország szocialista miniszterelnöke. Ilyenkor eszünkbe jutnak azok a régmúlt évtizedek, amelyek alatt a szocdem vezetők zöme szoba-konyhás lakásból került a politikába, néha az országos politikába is. Eszünkbe jutnak a daliás idők, amikor ha egy szocdem nyomdászból parlamenti képviselő lett, az illető a honatyaságból eredő jövedelméből csak annyit tarthatott meg, amennyit nyomdászként keresett. Darvadozni szabad, de közben nem feledkezhetünk meg arról sem, ami időközben a nyugat-európai szociáldemokrata pártokban történt. Szocdeméknél már 80-90 éve nem az a helyzet, mint amikor a tagság és a rokonszenvezők döntő többsége kétkezi munkás volt. Ma a német, a francia, a spanyol és az angol szocialista pártot a szellemi arisztokrácia legkiválóbbjai ékesítik, és nem kivételes eset, hogy gazdag emberek is hívei ennek az irányzatnak. Magyarországon nem szoba-konyhából érkezett politikus figyelmeztetett arra, merjünk baloldaliak lenni. Van ebben némi báj, de kockázat is jókora.