A pontos kukázó

Ha költözik az ember, új lakhelyén először a kilátást szokja. Földszinti szobája ablakát harmadik emeletire váltva néha akarva-akaratlan tanújává válik a város életének. A kilátás toronyházakra nyílik, köztük néhány ringó fa, aszfaltcsíkok, lerobbant játszótér és a szeméttárolók. Ez utóbbi egyfajta névjegykártyája legújabb lakhelyé-nek. Egy kínai falhoz hasonló, sokbejáratú tömbház és egy fellegbe tekintgető toronyház kijelölt gyűjtőhelye. Valami mindig történik ott. Reggel a munkába igyekvők rendesebbje rohanva bontja cigarettás dobozát és vágja a kukába a letépett csomagolást. Ami viszont kifejezetten látvánnyá váltja az ütött-kopott konténereket, az egy emberke. Első látásra csak annyit lehetett róla megállapítani, hogy ember. A nemét csak egy nagyobb rongycsomag kibontásakor sikerült azonosítani. Amikor helyben átöltözött a kidobott ruhacsomagokból. A rajta lévő, három számmal nagyobb méretű férfifarmert akkor cserélte szoknyára. Hozzá gondosan fejére igazított egy lila kötött kalapot, korábbi lyukas bőrdzsekijét egy fél évszázaddal ezelőtti kosztümkabátra váltotta, de előtte kockás inget húzott. A fél bakancsot pedig tátongó szájú sportcipőre cserélte. Az egy perc alatt lezajlott átváltozás után fél tucat szatyrát kezdte megtölteni. A felhozatal ezúttal gazdagnak bizonyult. Gondosan kiválogatta a kidobott, száraz kenyérdarabokat, egy másik, nem éppen kifogástalanul tiszta táskába az üres műanyag flakonok és tégelyek kerültek, a harmadikba zöldségtisztogatásból visszamaradt hulladék, a negyedikbe kidobott újságok, az ötödikbe egy funkcióját vesztett redőny összehajtogatható darabjai, a hatodikba pedig messziről azonosíthatatlan, apró tárgyak. A szatyros nénit azóta is figyelem. Minden reggel kilenc előtt három perccel, mikor a város főterén megszólal a torony zenélő órája, megjelenik és dolgozik. Begyűjt, osztályoz, kotor, csomagol, mormog hozzá, kicsit hadonászik is néha, de soha nem hagy maga után rendetlenséget, mindig gondosan visszacsukja a konténerek tetejét, hogy tíz perc keresés után a jó háromszáz méternyire lévő másik szemétlerakatnál is pontosan kezdje a munkát. Mi a sorsa a begyűjtött dolgoknak? Hányszor is vált menet közben ruhát? Nem tudom. Egyszer sem volt még elég merszem megszólítani, megkérdezni, miért is csinálja. Boldog embernek hiszem. Bátor embernek, aki idős kora ellenére naponta megbirkózik az idővel, rendet tart a maga életében és rendet a szeméttárolók környékén. Talán egyedül van, talán elfelejtették, talán valami hirtelen és nagy bánat miatt a rendet keresi, és így találta meg. Reggel kilenc előtt három perccel már én is automatikusan kinézek az ablakon, ha tehetem.