A Párt és az Állam

Még inkább így van ez egypártrendszerben, hiszen ott ez a hivatalos ideológia. Ezért érdemes a Kínai Kommunista Pártot (KKP) mint szervezetet külön kezelni a több ezer éves kínai államtól. Míg a kínaiak és országuk ott lesz Ázsiában a következő ezer évben is, a KKP ezt aligha éli meg. Nem véletlen tehát, hogy úgy tesznek, mintha a kínaiak érdeke ugyanaz lenne, mint a kormánypárté, azért ezt mi itt Közép-Európában tudjuk, hogy nem pont így van, negyvenévnyi kommunizmussal a hátunk mögött.

Mint a legtöbb nép, a kínai is jólétben és békében szeretne élni. Csakhogy a világtörténelem éppen arról szól, hogy ezeket a nemes célokat minden ország más és más eszközzel próbálja elérni. Ezt örökítette meg a „si vis pacem para bellum” már az ókori Rómában, vagyis ha békét akarsz, készülj a háborúra. Ennek ékes példája volt az első világháború, amikor mindenki a másikat gyanúsította háborús készülődéssel, ezért végül a „megelőzés” jegyében beindult maga a háború. Most sincs más logika. 
A kínai párt célja, hogy megtartsa a hatalmát. Minden más ezután jön, legelőször is hatalmon kell maradni. Mondjuk ez így van a parlamenti demokráciákban is, bár szerencsésebb esetben e kormányzati formában kevesebb eszköz áll a kormánypárt rendelkezésére, hogy bebetonozza hatalmát. A KKP eszközei közé tartozik a gazdasági jólét, amellyel a belső stabilitást igyekszik tartani. Több mint egymilliárd ember érdekét amúgy sem könnyű számításba venni. A 21. században e jólét nagyrészt a digitalizációtól függ, ezért verseny indult ezen a területen. Ahogy anno a világ óceánjai és a kereskedelmi utak védelme, és az ehhez szükséges flották építése jelentős szerepet játszott az első világháború kitörésében (brit félelem a német felépítkezéstől): most így tartunk Kínától az online tér „kikötői” és „útvonalai” biztosítása terén. Nem alaptalanul, hiszen Kína nagy gyakorlattal portyázik már e térben, a kiberhadserege révén. A KKP hatalommegőrzési érdeke viszont élesen máshova vezet például a szólásszabadság terén, mint az kívánatos lenne. A szólásszabadságot szervezetszociológiai értelemben a visszacsatolási folyamat részének, ezáltal a rugalmas alkalmazkodás feltételének tekinti. Például: ha a kormányzó párt elrontja a koronavírus első hullámának kezelését és ezért kritizálják, nem meri mégse nyilvánosan soha bevallani, hogy hibát követett el. Ehelyett most épp 18 év börtönre ítélték azt a második generációs párttagot, aki anno nyilvános cikkben az elnököt kérte számon a vuhani káosz miatt. Persze hivatalosan korrupció miatt ítélték el, és még ez is igaz lehet bőven, de a kormányzó párt logikájában ez mást jelent. A korrupcióellenes harc a pártvezetés eszköze a szelektív tisztogatásra. A párt viszont így elveszíti azokat a visszacsatolásokat, amelyek segíthetnék a jövőben a jobb alkalmazkodásban: az információ megfelelő áramlása, a rossz információk közlésétől való félelem csökkentése, az új típusú kihívásokra új forgatókönyvek készítése, a nép erősebb kooptálása. A helyzet az, hogy ezek a folyamatok néhány európai országban is megfigyelhetőek.