A nyár igézete

Vajon ki ne őrizne magában szívmelengető kedves emléket gyermekkori vakációiról, mikor a nyár mindannyiunk számára valami egészen mást jelentett, mint később, felnőttkorunkban, a kisbetűs élet sűrűjében. Hajdanán a nyár két hónapon át a felhőtlen öröm és kikapcsolódás ideje volt, a kánikuláé, a lubickolásé, izgalommal és a kötetlenség felszabadító érzésével telítette lelkünket. Június utolsó hetében melyikünk nem rajzolta a pedellustól kunyerált színes krétával a táblára öles betűkkel, hogy Ó, IÓ, CIÓ..., egészen addig, míg a zöld mezőt végre teljes széltében a VAKÁCIÓ felirat díszítette. Emlékeznek micsoda öröm volt már délelőtt hazafelé tartani az iskolából, kezünkben lobogtatva a kék, zöld, sárga színű, áttetsző műanyag irattartóban lapuló bizonyítványunkat, azokban a pillanatokban valóban úgy érezhettük, csakis rólunk szól a szabadsággal kecsegtető világ. Idén is elérkezett a várva várt nyári szünet, és mint minden évben, erőt vett rajtam az édes-bús nosztalgia gyermek- és kamaszkorom nyarai iránt. Nem is olyan rég a július elsejétől augusztus végéig tartó időszakban még a levegőnek is más illata volt, a felszabadultság mámorítóan édes illata lengett a szélben. Bőröm még ma is őrzi a gyermekkori nyarak bizsergető melegét, lehunyt szemmel még ma is látom a futó záporok által a járdamélyedésekben hátrahagyott pocsolyákat, melyek kellemesen langyos vizében olyan jó volt gázolni, miközben megriadt bogárkák szaladtak a feketére ázott, csillogó kövezeten. Gyerekként az ember, miközben az iskolapadból mindenáron csak menekülni szeretne, nem tudatosítja, hogy amit annyira vár, a felnőttkor küszöbét, egyben a végét is jelenti valaminek, ami már sosem tér vissza életünkbe, a gyermekkorét, mikor az indiánjátékoknak köszönhetően „rézbőrű volt az alkony, és hősi a halál”. Irigykedve gondolok ilyentájt a vakációzó gyerekekre, őket még biztosan áthatja a nyár igézete.