A nők védelme alap

<p>Egy ismerős nő mondta, tetszik neki az az ötlet, hogy a migráns férfiaknak oktassák a nőkkel való helyes bánásmódot, s maga is szívesen bekapcsolódna a kölni erőszakoskodók átnevelésébe.</p>

 Jobb lesz nekik, ha nem teszed, válaszoltam. Értetlenül nézett rám. Nehéz oktatni valakit, akit utálsz, mondtam. Erre kijelentette, hogy ő aztán nem utálja azokat az erőszakoskodókat. Ezek szerencsétlen férfiak, csak kicsit kitombolták magukat a sok szorongás és félelem után, meg az alkohol hatása, meg nem tudták, mit cselekszenek, mert náluk otthon normális így bánni a nőkkel. Ekkor én estem döbbenetbe. Több okból.

Először is ez a nő eddig folyamatosan azt hangoztatta, hogy a migránsok nem vademberek, most meg azt mondja, hogy a migráns férfiaknál normális, hogy erőszakoskodnak a nőkkel. Akkor mégis vademberek? A másik dolog: ez a nő utálja a gáláns hazai férfiakat. Viselkedésükben (kabátfelsegítés stb.) sorozatosan a férfisovinizmus jeleit látja, és le is dorongolja őket, volt szerencsém hallani. Ezeket a tényleg erőszakoskodó férfiakat pedig a védelmébe veszi, sőt azt is feltételezi, hogy nem is volt igazi erőszak, a megtámadott nők talán eltúlozták a dolgot, hogy migránsellenes hangulatot keltsenek. Vagy talán maguk provokálták a pasikat (ismerős érv, gyakran az áldozatok is elhiszik, hogy ez volt az ok). S hogy ezt épp ő mondja, a családon belüli erőszak nagy kipellengérezője... Nem tudtam, mit gondoljak.

Egyet azonban tudok. A nők védelme minden kultúra alapja, a velük való erőszakoskodás mindenhol normaszegést jelent (a nem kért fogdosás és hasonlók nálam az erőszak kategóriájába tartoznak). Egy hónapig voltam egy arab család vendége, náluk laktam, rengeteg családdal, férfival találkoztam, és elmondhatom, hogy az ottani férfiak is pontosan tudják, hogy a nőket tisztelni, védeni kell, nem szabad velük erőszakoskodni. Ebből a szempontból tehát nem igazán értem a migráns arab férfiakat nővédelemre oktató programok lényegét. Az más kérdés, hogy bizonyos körülmények között megengedett ennek a normának a megszegése, sőt akár kívánatos is. Például háborúban vagy más erőfitogtatás esetén a nők megerőszakolása része a megalázás, megfélemlítés stratégiájának. Ilyenkor nem azért van erőszak, mert az elkövetők nem tudják, hogyan kell viselkedni a nőkkel, hanem azért, mert nem kell félniük a büntetéstől. És azért, mert tudják, hogy nincsenek egyedül. Tömeg részeként könnyebb az erőszak.

Én úgy gondolom, ilyesmi történt Kölnben és a többi nagyvárosban. A megelőzés nem az (át)nevelés, hanem a konkrét személyek megbüntetése. Ugyanolyan mérce szerint, mintha nem migránsok lennének.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?