A névtelenség homályában

Eredetileg egy olvasói levelet, pontosabban visszhangot szerettem volna közölni ezen a helyen, amelynek írója lapunk március 29-én megjelent cikkére reagál. Örültem, hogy a légi eset – a szlovák iskolában pénzt fizet az a gyerek, aki magyarul szólal meg – nem hagyja hidegen olvasóinkat. Örömöm azonban kérészéletű volt. A levél végén ugyanis csak annyi állt: egy olvasójuk, akinek a gyermekei ebbe az iskolába járnak, Lég. Lehet, hogy a levél igazságokat tartalmazott, bár volt benne néhány kifejezetten személyeskedő megjegyzés, sőt az is lehet, hogy minden, amit olvasónk írt, szóról szóra igaz. Mégsem közölhetem a véleményét. Mert nem tudom, ki ő. A szerkesztőség pedig nem vállalja azt a kockázatot, hogy megjelentet egy írást, amely esetleg féligazságokat tartalmaz, esetleg csak vádaskodik, esetleg csak annyit akar elérni, hogy rossz fényben tüntet fel valakit, legyen az iskolaigazgató, polgármester, vállalatvezető, mindegy. Sokan vádoltak már bennünket azzal, hogy cenzúrázzuk a cikkeket, hogy nem közlünk másfajta véleményt. Azt hiszem, erre akad elegendő ellenpélda, főleg, amióta az Új Szó 8. oldala az olvasóké, azon elsősorban olvasóink nézeteit, leveleit közöljük. Feltéve, ha a véleményüket névvel vállalják, vagy legalább annyira tiszteletben tartják saját véleményüket, hogy a szerkesztőségnek megírják, de kérik, hogy ne jelenjék meg, tehát az írás alatt annyi szerepeljen: név és cím a szerkesztőségben. De igazából az a bátor, aki névvel vállalja nézeteit, véleményét. Grendel Ágota