A nagy merítés

Van egy másik párt, amely nem győzi nap mint nap hangsúlyozni, hogy nem akar együttműködni a Fico-féle rablóbandával, míg végül a választási kampány idején kiderül, hogy az egyik jelöltje együtt bizniszel ugyanezzel a bandával. Elég morbid élvezet ma kis hazánkban választópolgárnak lenni.  Halász Béla kimondta, mire szinte azonnal kivágták. Kiretusálják, mint a sztálini időkben a fotókról a kényelmetlenné vált alakokat. De mi lesz vajon az óriásplakáttal? Eltüntethetik ugyan az út mellől, viszont ami ma egyszer bekerül az információáramba, az ott is marad. Halász Béla plakátja, úgymond, közkincse lett a mi kis szlovákiai magyar kampányközönségünknek.  Márpedig bár az exjelölt azt hangsúlyozta, neki a célok a fontosak, azért nyilván elég büszke ő az eszközre is. Szóval, ha levette is őt az MKP a listájáról, az óriásplakáttal már maradandót alkotott. Halász Béla – MKP: 1:1.  A Híd is levette az egészségügyi bizniszben utazó tornatanárát a listájáról, de a bélyeg már ott marad, bárhogy próbálja is vasalgatni a párt az ügyet. Felmerül tehát a kérdés: ennyi éves politikai tapasztalat után nem lehet megtenni, hogy legalább azt a százötven embert rendesen kikérdezzék, hogy ki fia-borja? Vagy a százötven már annyira sok lenne? A tizenötödik után már csak értelmetlen betűhalmazok és igazolványképek elmosódott kontúrjai vannak meg a pártelnökök fejében? Mert például Halász Béla esetében az MKP-t zavarta ugyan az autonómia szó, de az vajon zavarta volna-e, hogy az a bizonyos plakát olyan motívumokat is használ, amilyeneket legközelebb tájainkon a Jobbik kampányaiban lehet megtalálni? Illetve, hogy Halász Béla jelszavakból összeállított nagy magyar szívecskéjében ott van például a „Kitartás” jelszó is, ami a nyilasok jelszava volt? A jelölt szimpátiáit alighanem lehetett sejteni már korábban, mielőtt harsányan autonómiázni kezdett. Ugyanez érvényes a Bojčík-féle történetre a másik térfélen: minél később derül ki a turpisság, annál nagyobbat robban a bomba.  Persze az összes többi pártnál is akadhatnak kétes alakok, ám ami bizarr, hogy gyakorlatilag a szerencsén múlik, hányan buknak le.  A pártelnökök pedig ahelyett, hogy rendesen megszűrnék a jelöltjeiket, inkább izgulnak, hogy a százötven ismeretlenes egyenlet mekkora részét sikerül kiszámolni a választások napjáig.