A miniszter értékrendje

Megszokhattuk, hogy az új esztendő első óráiban a politikusok, kormánytagok, honatyák és honanyák a képernyőn keresztül kívánnak a népnek bort, búzát békességet, szebb, boldogabb jövőt. A „nép” pedig, vérmérsékletétől függően, általában nyomdafestéket nem tűrő szavakkal kommentálja a hallottakat. Mi tagadás, többnyire okkal.

Jómagam is gúnyos megjegyzéseket fűztem a nyilatkozatokhoz, de amikor meghallottam „kedvenc” egészségügyi miniszteremet, szóhoz sem jutottam. Ugyanis ő, a többiektől eltekintve, boldogságot, és nem egészséget kívánt az ország népének. Eleinte furcsálltam, hogy az, aki úgy megreformálta az egészségügyet, hogy már-már romokban hever, s hamarosan hónapokig várni fogunk egy-egy epeműtétre, protézis beültetésére, s egyre magasabb önrészt kell térítenünk orvosnál, patikában, kórházban, nem apellál arra: a köz- és saját érdekében is minden óvja legdrágább kincsét, az egészségét. Némi gondolkodás után persze rá kellett döbbenem ennek okára. Mert bizony furcsán hangzana, ha a miniszter arra biztatná a népet, ne táplálkozzon egészségtelenül, kerülje a zsíros oldalast, vagy ne egyen annyi pékárut, amikor sokan azért vásárolják a koleszterinszintet kórosan emelő eledelt, mert örülnek, ha erre telik. A kenyér árának bejelentett emelését követően pedig feltételezni lehet, sokan kénytelenek lesznek korlátozni fogyasztását. Nem intett józanságra sem minket, holott tudnia kell, hogy az alkoholizálás is beteggé tesz. Netán azért, mert nem akarta felhívni a figyelmet arra, hogy reformjával megszüntette a kijózanító állomásokat, ritkította az alkoholisták, lelki betegek kezelésére szakosodott intézetek hálózatát?

Az is lehet, kíméletből nem beszélt az egészség megtartásának fontosságáról, nehogy megugorjon a szívbajosok, cukorbetegek száma. Akiktől a rendelőkben – a miniszter ígéretei ellenére – minden kivizsgáláskor elkérik a húszast, s a gyógyszerek ára is egyre feljebb kúszik. Előfordulhat, Rudolf Zajac hallgatása mögött takarékossági szándék húzódik meg. Hiszen ha nem hívja fel a lakosság figyelmét az egészség fontosságára, és a boldogságra helyezi a hangsúlyt, az emberek ritkábban mennek orvoshoz, nem fogyasztanak drága orvosságot, nem fekszenek be a kórházakba, nem riasztják a mentőket, tehát megspórolják azt a pénzt, amelyet havonta átutalnak az egészségbiztosítókba. (Amivel boldoggá teszik a minisztert.) A baj csak az, hogy a spórolásból származó javak haszonélvezői nem mi leszünk, hanem mások. Ugyanis a mi pénzünkkel jól gazdálkodó biztosítók a megtakarított anyagiakat elkölthetik. Akár úgy is, hogy osztalékként részvényeseiket örvendeztetik meg. Ilyen összefüggésekben, ugye, világos a miniszter úr értékrendje...