A méltóság kultusza

Aki hazudik, az lop is. Aki lop, az öl is. ĺgy tanultam. Engem még így szoktattak le a hazudozásról, pontosabban így próbálták megelőzni, hogy rászokjak. Talán ezért is nem lopok és ezért nem ölök. Még csak állatot sem! Persze nem ilyen sarkított dolog ez, tudjuk.

Aki hazudik, az lop is. Aki lop, az öl is. ĺgy tanultam. Engem még így szoktattak le a hazudozásról, pontosabban így próbálták megelőzni, hogy rászokjak. Talán ezért is nem lopok és ezért nem ölök. Még csak állatot sem! Persze nem ilyen sarkított dolog ez, tudjuk. Azt viszont nem vagyok képes megérteni, milyen belső erők kellenek ahhoz, hogy az ember gyilkos szándékkal társára támadjon. Kezdem úgy érezni, némi igazság van abban, hogy a filmekből áradó erőszak valóban negatívan befolyásol. Vagyis hogy a filmek erőszakjelenetei – ahogy az várható lenne – nem elborzasztanak az erőszaktól, hanem ellenkezőleg, erőszakfüggővé tesznek. Mintha – tévesen – azt éreznénk ki az agressziót középpontba helyező filmekből, hogy mások megsemmisítése természetes dolog. S amiről érezzük, hogy természetes, azt abszolút természetességgel műveljük is. Látom, mostanában már a lajtos (lights) akciófilmeket is korhatárossá teszik a képernyőn. Mintha egy bekeretezett számtól bármi is megváltozna! A korhatárszámozástól, mondjuk, a Fargónak az a jelenete, amelyben a főszereplő – egy darálón keresztülengedve – fasírtalapot készít a társából vagy a Rövidfilm a gyilkolásról-nak az a jelente, amelyben a céltalanul kóborló fiú zsákot húz a taxisofőr fejére, és egy kődarabbal addig üt az arcába, amíg holtra nem veri, még ugyanazt az erőszakszintet zúdítja ránk, s a nézettségük is aligha csökken. Ez utóbbi, vagyis Kieslowski – egyébként kitűnő – filmje a pusztán szórakozásból és unalomból elkövetett gyilkolással, vagy egy másik mozi – az ugyancsak értékes – Szörnyek keringője, a villamosszékben történő kivégzésjelenetével, nemkülönben Tarantino – zseniálisan elkészített – vérfürdői, még inkább az emberaprításra építő, erőkultuszt dicsőítő sok-sok akcióselejt akár az ösztönöket tévútra terelő élményként is lerakódhat. Volt erre példa: a Maffiózók (The Sopranos) című tévés sorozatból vett ötlet alapján próbálta meg meggyilkolt édesanyjuk tetemét – darabolással – eltüntetni két testvér az Egyesült Államokban. Azt hiszem, nem cenzúráért kiáltanak azok, akik az erő kultuszát a moziban és a képernyőn szívesebben cserélnék fel a méltóság kultuszával vagy az életvédés kultuszával.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?