Az izraeli hadsereg a Hamász mintegy hatvan fegyveresét fogta el egy gázai kórházépületben

izraeli-palesztin konfliktus

Az izraeli hadsereg (IDF) a Hamász iszlamista terrorszervezet mintegy hatvan fegyveresét fogta el hétfőn egy kórházépületben a Gázai övezet északi részén lévő Dzsabalíjában, és az utóbbi napok harcai során megölt több száz fegyverest a városban – jelentette be az IDF szóvivője.

A Kamel Advan kórházban történt rajtaütés előtt a hadsereg evakuált a városból mintegy ötvenezer civilt dél felé – tette hozzá. Ezzel nem fejeződött be a dzsabalíjai hadművelet, folytatódik tovább a város más részein. A katonák a kórházépületben sok fegyvert, készpénzt és iratokat találtak. A letartóztatottak között több olyan van, aki részt vett az Izrael ellen tavaly október 7-én elkövetett terrortámadásban. Az elfogottakat nyomozók kihallgatták a helyszínen, majd további vizsgálatra Izraelbe szállították őket – mondta. 

Egy kihallgatott mentőautó-sofőr arról számolt be, hogy a Hamász embereit kellett szállítania rendszeresen. „A Hamász aktivistái mindenütt ott vannak, és sebesültjeik szállítására saját mentőautókat üzemeltetnek. Belefáradtunk ebbe a helyzetbe” – mondta a mentős. 

Az IDF szerint a Hamász összesen mintegy hatszáz emberét fogták el a városban az utóbbi napokban, de még mindig több száz lehet Dzsabalíjában. Az elfogottakat mind Izraelbe szállították kihallgatásra. A Kamel Advan kórház épülete a szervezet helyi központja volt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?