Trumpék durván belerúgtak Puerto Rico polgáraiba, Jennifer Lopez és Ricky Martin felhördült

Donald Trump

Váratlan kampánytéma lett az amerikai elnökválasztáson azokból a rasszista kirohanásokból, amelyekkel Puerto Ricó-iakat vették célba vasárnap a republikánus elnökjelölt, Donald Trumpnak a New York-i Madison Square Gardenben tartott politikai nagygyűlésén.

Donald Trump kampánygyűlése a New York-i Madison Square Gardenben a volt elnök szövetségeseinek vulgáris és rasszista kijelentéseivel indult. Tony Hinchcliffe humorista már az elején megadta az alaphangot, amikor azzal viccelődött, a latinó bevándorlók „imádnak gyereket csinálni”, mert „nem húzzák ki időben”, összekötve ezt a bevándorlással, hozzátéve, hogy „az óceán közepén van egy lebegő szemétsziget, úgy hívják, Puerto Rico”. Trump többször emlegette, hogy meg akarja állítani az illegális bevándorlást, a migránsokat „ördögi és vérszomjas bűnözőknek” hívta, és azt ígérte, kitoloncolja őket, ha megnyeri a november 5-i választást. 

„Az első napon elindítom az amerikai történelem legnagyobb deportálási programját. Megmentek minden várost és települést, amit megszálltak és meghódítottak” 

– mondta. 

A Puerto Ricó-iak amerikai állampolgárok, és bár a szigeten élők nem szavazhatnak az általános választásokon, az USA szárazföldi részére költözött Puerto Ricó-i polgárok milliói igen, és az egyik csatatérállamban, Pennsylvaniában mintegy félmilliós közösségük él. A demokrata Kamala Harris gyorsan lecsapott a témára: Harris Philadelphiában elment egy Puerto Ricó-i étterembe, ahol a szigetre vonatkozó terveiről beszélt, és azt ígérte, hogy elnökként „befektet Puerto Rico jövőjébe”.

Trumpék gyűlöletcunamija miatt egy sor Puerto Rico-i sztár, Benito Antonio Martínez Ocasio, vagyis művésznevén Bad Bunny, Jennifer Lopez és Ricky Martin akadt ki és biztosította támogatásáról a demokrata Kamala Harrist, aki gyorsan kapcsolt, és egy kampányvideóban azt mondta: – Soha nem fogom elfelejteni, hogy Donald Trump mit tett és mit tett meg akkor, amikor Puerto Ricónak egy kompetens, gondoskodó vezetőre lett volna szüksége. Harris ezzel arra célzott, hogy 2017-ben 2975 ember vesztette életét, amikor a Maria névre keresztelt hurrikán lesújtott Puerto Ricóra. Donald Trumpot akkor sokan bírálták, amiérta természeti és emberi katasztrófát nagyjából elintézte azzal, hogy San Juanban néhány tekercs vécépapírt nyomott a tiszteletére összegyűlt tömegben állók kezébe. A Harris-féle kampányvideót Bad Bunny az Instagramon osztotta meg a 45 millió követőjével, a szintén világhírű énekesnő, Jennifer Lopez színésznő a X-oldalára tette ki a maga 44,1 millió követőjének, de az ügyben megszólalt a nemrég Budapesten fellépő Ricky Martin énekes is, aki így kommentálta az egészet a maga 18,6 millió követője előtt az Instagramon: 

„Ez az, amit rólunk gondolnak”. 

(Tlx, 444, Npsz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?