Japán juhar pompázik a kolléganőm háza előtt. Ha tudná ez a fa, hogy növénylétének minden mozzanatát, legyezőszerű levelének minden színárnyalatát megörökítik, ráadásul lakozna benne egy kis vállalkozói gén, akkor többet kereshetne, mint az álgladiátorok a római Colosseum előtt.
A lét nagy pillanatai
Egy ideje ugyanis a helybeli hivatásos fényképész – úgy tűnik, ez a szakma kezd újjáéledni – ennél a fánál fotózza le a megrendelőit. Vannak elegen. Ha jó az idő, naponta akár két-három megrendelés is készül, persze, hosszadalmasan, mert a mester eljátszik a beállításokkal. Muszáj. Ezek a képek az örökkévalóságnak készülnek. Hogy az utódok, már ha lesznek, emlékezzenek.
Szeretem is a fényképeket, meg nem is. Szeretem is, hogy emlékeztetnek, meg nem is. Kíváncsivá tesznek, aztán elszomorítanak, még akkor is, ha vidámak. Mert bármit ábrázolnak, végső soron mind arról szól, hogy a pillanat elszáll, az idő véges, ember, állat, japán juhar elenyészik. Hát ez nem túl vidám.
De közben mégis szeretek fényképeket nézegetni. Most épp a Fórum Intézet Digitális Emléktárát böngészem, amely korabeli fotókon idézi fel az elmúlt 100 évet. Például: ökrös szekér, Szőgyén, szarvasmarha, kelt 1923-ban. Hű, de rég volt. A mai szemlélő egy jó ki-, meg beállású kalapos férfit lát valami országúton, amelyet dúsfák, bokrok öveznek, a nap süt, az égbolton felhők, de csak olyan barátságosfehérek, a bal oldalon egy jegenyefának (?) támaszkodik a nő, fiatal, szerintem jó alakú, pontosan ugyanabban a pózban, ahogy a mai nők támaszkodnak a fához, ha fényképhez pózolnak (persze, vannak más pózok is, ugye). Az ökrök is jól belenéznek a kamerába, tudják, hogy lesz idő, amikor nem fogjuk tudni, hogy ők ökrök, nem pedig tehenek, sőt, a gyerekek össze fogják téveszteni a tehenet a medvével (de tényleg). Most látom, hogy a szekéren is ül valaki, arca árnyékban, mozdulata magabiztos. Katt, és mennek tovább, a múltba.
1924-ben világszabadságot követel az ifjakból álló május elsejei menet. Egy ünneplős cingár fiatalember szónokol Lenin képmása előtt, a kép alatti feliratból annyi vehető ki, hogy Lenin az új megváltó, aki örökké áldott, áldott, így duplán. Úgy tűnik, itt is süt a nap. Nézem tovább. Katonaportré 1925-ből. Szép arcú fiatalember ül a stúdiófotón, komolyan néz, a szemöldöke is szépen ívelt, mint Cara Delevingne szupermodellé, aki divatba hozta a vastag nőiszemöldököt. Ez a fiú más ruhában, mondjuk egy Hilfiger-trikóban totál mai figura lenne. Katonakép, persze, több is van. Sőt, az általam átnézett fotók közül a legtöbb katonákat ábrázol. És a legtöbbön süt a nap.
Igen. Katona, ökör, jegenye, részben még Lenin is elenyészik. Csak a nap süt mindig, amikor akar. A napnak ugyanis minden mindegy. Volt és lesz. Így könnyű.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.