A legnagyobb probléma

debrecen k

Amint azt legutóbb írtam, Debrecenben voltam konferencián. Látva az ottani csodás épületeket újra eszembe jutott, hogy néha a nagy messzeségben keressük a szépséget, közben lehet, hogy karnyújtásnyira van (persze szeretek messzire is utazni).

Egyetemi kolléganőm tanulmányi kirándulást szervezett Budapestre. A programban szerepelt egy parlamenti exkurzió szlovák nyelvű idegenvezetéssel, s persze a karácsonyi vásár, ami nemzetközi díjat is nyert, immár negyedszer. A fi atalok bügygyögettek, hogy inkább Brüsszelbe mennének. Akkor menjenek utazási irodával, felelte a kolléganő. Megértem őt. Tavaly Prágába akarta elvinni a hallgatókat. Az sem tetszett nekik. Pedig egy ilyen kirándulás már akkor sok szervezést igényel, mielőtt még megvalósult volna. De hát nem nekik kell szervezni. Egyébként is az a tapasztalatom, hogy néhány kivételes egyedtől eltekintve nagyon nehéz a diákjainkat kimozdítani. Még a jövendő szakmájukba vágó konferenciákra, eseményekre sem járnak, hacsak nem kötelező vagy nem tanítás alatt van. A legjobb, ha kötelező, s egyben a tanítás alatt zajlik. Mint például Korčok elnökjelölt látogatása, hivatalosan mondva külpolitikáról szóló előadása volt (nem kampány, dehogy, hogy juthat valakinek ilyesmi az eszébe).

Pedig jó dolog egy konferencia. Találkozhatunk a kollégákkal, új és hasznos információkkal gazdagodhatunk, s persze a saját munkánkat is bemutathatjuk. Idén hat konferencián vettem részt. Mindegyik másért emlékezetes. Amióta olvastam, hogy a szlovákiai tanulók milyen rosszul teljesítettek a PISA-teszteken (mondjuk az eddig példaként kiemelt finnek még nagyobbat estek), főleg az a konferencia jut eszembe, amelyen több előadó hangoztatta a legtömörebben talán a „nincs rossz tanuló, csak rossz pedagógus” mondatban összefoglalható véleményét. Hozzáteszem, egyik sem volt pedagógus. Munkájuk révén csak időnként fordulnak meg az iskolában, egyik sem tölt el hosszú órákat, napokat, heteket, éveket az osztályteremben. Így persze könnyű okoskodni és ítélkezni.

A finn eredmények romlásának közzétett okai figyelmeztetőek, de erről nem értekeznék, hiszen az ottani iskolarendszert nem ismerem, viszont a miénkre van némi rálátásom. Épp ezért nem lepett meg a rossz PISA-eredmény, inkább az lepett meg, hogy ez valakit még meglephet. Nem gondolom, hogy csak a roma gyerekek teljesítménye rontotta az átlagot. Én úgy látom, hogy mindazok a reformok, amelyek az iskola liberalizálására törekedtek – például a tudásközpontú oktatás véleményközpontúság felé erőltetése, a pedagógusokra annak érdekében nehezedő nyomások, hogy korábban nem tolerált tanulói magatartásformákat elnézzenek, és sok más dolog –, meghozták kontraproduktív eredményüket. Mert véleménye mindenkinek lehet és van, de az nem helyettesíti a tudást, a tudásalapú véleményről nem is beszélve. Ami pedig a magatartásbeli problémákat illeti: nehéz egy pedagógusnak a tanításban jól teljesíteni, ha már az alapiskolában is arra megy el mondjuk negyedórája, hogy újra és újra mindig ugyanazt az egy vagy néhány gyereket fegyelmezze (ha egyáltalán sikerül neki), s aztán kellőképpen kimerülve – mert ezek a fegyelmezések nagyon kimerítőek ám – váltson át mosolygós, türelmes, toleráns, megértő és még ki tudja, milyen pozitív üzemmódra, s fél óra alatt tanítsa le könnyedén azt, amit háromnegyed óra alatt kellett volna. És sajnos mindez azon gyerekek rovására megy, akikben van tudásszomj, s akik képesek is az értő befogadásra (esetleg még tehetségesek is valamiben). Ők lennének a jövő konferenciáinak legvalószínűbb látogatói. Ám ilyen körülmények között ők is nehezebben tudnak kibontakozni, a teljesítményük nem tud csúcsra törni.

Én az ő potenciális elvesztésüket tartom a legnagyobb problémának.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?