A legnagyobb nyilvános ház

A parlament ülése – mind a plénumé, mind a bizottságoké – természeténél fogva és a törvény alapján is nyilvános. A kivételt törvény szabályozza – amikor a tárgyalt téma államtitok, az ülésvezető a gyűlés egy részét titkosítja, az zárt ajtók mögött zajlik, és kész. Hogy bárki és bármikor ne kószálhasson a parlamentben, nos, ez az igény érthető. Az önmagukat „nyilvánosságnak” nevező emberek közt előfordulnak futóbolondok és ámokfutók, vagy éppen önjelölt nemzetmentők, a biztonsági intézkedések rendben is vannak. De hogy a parlamentbe rendszeresen járó, onnan tudósító politikai újságírók milyen kockázatot jelentenek, az bizony rejtély. Hacsak... Nos, itt van a kutya elásva. A képviselők egy része nem tudatosította, hogy megválasztásakor közszereplővé vált, munkáját, szavazását, tárgyalásait, mindennapi viselkedését, orrfúvását, laptopon elkövetett fészbúkos szörfölgetését ádáz figyelemmel kíséri a sajtó. Főleg annak bulvár része, de hát a bulvár erre van. Ha valaki szégyelli, hogy részegen óbégat az ülésteremben, ne igyon alkoholt. Akit zavar, hogy erotikus oldalak szemlélgetése közben fényképezik az ország legfontosabb nyilvános házában (a kekeceknek most írom le, külön írtam, mert tudom, egybeírva mit jelent), az ne nézegessen csúnya oldalakat az ülésen. Akit meg az zavar, hogy az ügyeletes bulvárzseni fotós akkor kapja le, amikor az orrát túrja, az ne túrja az orrát. Sőt, még a lógáson rajtakapott honatya is vegye észre, hogy nem kell lógni, távol maradni közügyek intézése vagy betegség miatt lehetséges, bejelentendő és a házelnök igazolja. Ha viszont a honatyát vagy honleányt az zavarja, hogy az újságíró az éppen tárgyalt törvényről, vagy a politikus tegnapi elszólásáról, esetleg aktuális nőügyéről kérdezi, az ne akarjon képviselő lenni. A törvényjavaslatokról igenis nyilatkozniuk kell, elszólásaikra meg vigyázni, mert figyelik őket. Az aktuális nőügy meg kínos. Tudom, hogy a kereskedelmi szférában az első 150 helyen a képviselőénél jóval magasabb bérek vannak, s ebben a pillanatban még az sem érdekel, 3000 euró körüli összegért érdemes-e vállalni a figyelem középpontja státuszt, de uraim, hölgyeim, tudták mit vállalnak. Az ötszáz euróért dolgozó ember egyrészt valóban attól ideges, hogy a képviselő miért keres hatszor annyit, de az állandó sajtójelenlét nem a bérért van. Hanem azért, mert egyetlen kézfelemeléssel emberek millióinak sorsáról döntenek. Akit a nyilvánosság egyik legfontosabb szelete, a sajtó zavar az ország első nyilvános házában, az az összeesküvés-elméleteket gyártók és a politikát úri huncutságnak tartók malmára hajtja a vizet. A titkolózás, az épület jóformán 80 százalékának titkosított rezsimben való működtetése azoknak ad igazat, akik azt állítják, a honatyáknak rejtegetni valójuk van, a fejünk felett konspirálnak, a zsebünkre kötnek üzleteket és fillérekért szlopálnak a mi adónkból. Attól, hogy húsz–harminc újságíró a parlament épületében szabadon lézenghet, még nem lesz tisztább a politika, de legalább egy helyen a polgárokhoz közelebb állónak nézhet ki. De ami a legfontosabb: az információk szabad áramlásának joga nem az újságíró joga. Ő nem érdekes, csak közvetít – ha jól teszi, vállveregetés, ha nem, úgyse olvassa senki. Az információk szabad áramlásának joga az állampolgár joga. Ha a firkászt kitessékeljük a gyárilag nyilvánosnak tartható politikai döntéshozatal helyéről, akkor a polgárt tessékeltük ki. Ami a demokrácia lebontásának mindig az első, látványos és lakmuszpapírnak beillő jele.