A kínos Szandi-ügy

A focimeccsek mellett a kocsi ablakán át gázsiját átvevő, majd elhajtó magyarországi haknisztár szította a legnagyobb indulatokat az utóbbi napokban. Nem véletlenül. Szerintem természetes reakció, hogy felfordul az ember gyomra ilyenkor. Annál is inkább, mivel jótékonysági rendezvényről volt szó: egy rászoruló család megsegítésére gyűjtöttek a szervezők a Komárom melletti Madaron. A község neve eme gusztustalan sztorinak köszönhetően került be a hírekbe. Talán ez az ügy egyetlen pozitív hozadéka: sokan szerezhettek tudomást a család nehéz helyzetéről, és lehet, hogy akadnak, akik segítenek – bár a magyarországi sajtó valamiért nem igyekezett felvenni a kapcsolatot a szervezőkkel, ezért igényel némi nyomozást a bankszámlaszám kiderítése. 

Szandinak is eltartott pár napig, amíg elhárultak az „adminisztratív nehézségek”, és vissza tudta utalni a munka nélkül felvett gázsit, melynek összege egy szép havi fizetésnek felel meg. Legalábbis én örülnék, ha ennyit keresnék 25 év után.

De mennyi is az annyi? A művésznő szerint nem is 1500 euró volt a borítékban, hanem ennél kevesebb. Rendben, tegyük fel, hogy csak egy ezres volt benne – bár vajon miért túloztak volna a szervezők ezzel kapcsolatban? Viszont Szandi azóta már elmondta, hogy aznap a madari lett volna a harmadik fellépése. Vagyis számoljunk csak! Illetve inkább ne számoljunk, mert még megüt minket a guta ebben a hőségben...

Félreértés ne essék: nem irigylem mások sikereit, nekem sajnos nincs hangom, de olyannyira, hogy a Happy Birthdayt is csak tátogni szoktam a szülinapi bulikon.

Csakhogy. Sok olyan kiváló koncerten voltam már, ahol ötvennél kevesebb nézőt számoltam össze – legutóbb egy nemzetközi hírű hegedűművész szólóestjén, akit egyáltalán nem zavart a félig üres terem. Felejthetetlen élményt okozott nekünk, és a végén köszönettel átvette a kétszázötven eurót, illetve, hogy pontos legyek, ennyit utaltak át neki a szervezők – vagyis nem borítékban, készpénzben kapta a gázsit, ha tetszenek érteni a különbséget… De jazzkoncerteken sem vagyunk ötvennél többen azokban a kis klubokban, ahová imádok járni, mert elképesztő tudású zenészeket láthatok élőben. Sosem érdekelt, ki mennyit keres ilyenkor, sőt, igyekszem nem megtudni az összegeket, saját lelki nyugalmam érdekében. De azt kábé tudom, mennyit keresnek az úgynevezett haknisztárok, akik körbeutazzák a falunapokat, és ha Magyarországon már nincs számottevő érdeklődés irántuk, akkor jönnek hozzánk. Általában zenekar nélkül, kész alapokra énekelnek fél órát – jobb esetben élőben, de előfordul, hogy nincs is bekapcsolva az a mikrofon.

Az itteni rendezvényszervezőknek el kellene gondolkodniuk a dolgok állásán, akár közösen is... A Szandi-ügy lehetne a gyújtózsinór.

A művésznő egyébként igyekezett hárítani: meglátogatta a szóban forgó családot, a Madaron készült fotón mosolyogva kapaszkodik össze velük. De nálam több pontot kapott volna, ha eleve ingyen vállalja azt a fellépést, amely nem valósult meg. Szóval: „Csak az a vég! Csak azt tudnám feledni!”. Ez már nem Arany, hanem Madách...